Hírek
2014. Január 27. 20:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MSZP Győr-Moson-Sopron megye
Legyen a mai nap jel mindannyiunk számára!

Kránitz László képviselőjelölt és Kerék-Bárczy Szabolcs a DK elnökségi tagja közösen hajtottak fejet az elhurcolt csornai áldozatok emlékművénél.
Ma délután fórumot tartott Csornán a "Demokraták győzelmi esélyei" címmel Kerék-Bárczy Szabolcs a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja és vendége Kránitz László, az Összefogás képviselőjelöltje. A fórumot megelőzően egy-egy szál virággal és főhajtással tisztelegtek az ártatlanul elhurcolt csornai zsidó honfitársaink emlékműve előtt. Az emlékműre 655 deportált nevét vésték fel, akik közül tízen sem tértek vissza, odavesztek a koncentrációs táborokban.
A holokauszt emléknapján az Összefogás Győr-Moson-Sopron megyei jelöltjei közös nyilatkozatot adtak ki.
Ma, a holokauszt nemzetközi emléknapján közel 6 millió áldozatra emlékezünk, ebből 400 ezer magyar honfitársunkra. Emlékezzünk méltósággal, felelősségünk teljes tudatában, mert áldozat bármelyikünk lehetett volna egy olyan világban, amelyben etnikai származása, politikai nézete vagy vallása miatt akárkiből lehetett megsemmisítendő ellenség.
Emlékezzünk méltóságteljesen a mintegy 7000, ártatlan Győr-Moson-Sopron megyei áldozatra! Történelmünk sötét napjai virágzó közösségeket pusztítottak el Győrben, Sopronban, Mosonmagyaróváron, Csornán és Pannonhalmám, mély fájdalmat és pótolhatatlan veszteséget okozva ezzel több ezer magyar családnak, és az elhurcoltakat korábban befogadó városoknak.
Legyen a mai nap jel mindannyiunk számára! A magyar történelem legnagyobb katasztrófájának hetvenedik évfordulója alkalmat ad az emlékezésre és a gondolkodásra. Alkalmat ad arra, hogy észrevegyük: többé nem oszthatja ketté társadalmunkat semmilyen politikai akarat, hiszen végül mindenen felülkerekedik a Béke és a Nyugalom!
Ma mindenkit közös emlékezésre hívunk. Emlékezzünk azokra az áldozatokra, akik csak élni akartak, dolgozni, gyarapodni, saját családjuk és otthonuk, szülővárosuk és hazájuk hasznára és fejlődésére. Emlékezzünk az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának szavaival:
„Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.”
Győr, 2014. január 27.
Fábián György, Glázer Tímea, Kránitz László, Kalmár István és Lehóczki Attila
az Összefogás Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselőjelöltjei
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 19:00, vasárnap | Helyi
Egyedül Magyarország ragaszkodik az orosz gázhoz
Időhúzásra játszik, vagy érdemi lépésekre szánja rá magát a magyar kormány?
2025. Augusztus 03. 16:00, vasárnap | Helyi
Traktoros felvonulást szerveznek Magyarkeresztúron
Jelentkezőket várnak.
2025. Augusztus 03. 13:00, vasárnap | Helyi
Ne akkor keresd a megoldást, amikor már lángol a konyha!
Katasztrófavédelem felhívása
2025. Augusztus 03. 09:00, vasárnap | Helyi
Megszüntetik a lejárt sírhelyeket a szili temetőben
Felhívás