Városlista
2025. április 19, szombat - Emma

Hírek

2024. Március 09. 16:00, szombat | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már hat elkövetőt elfogtak a rendőrök egy online csalás ügyben

Már hat elkövetőt elfogtak a rendőrök egy online csalás ügyben

Három elkövetőt letartóztattak.

Egy sértett feljelentése alapján indult a nyomozás 2023 nyarán, mivel egy magát banki alkalmazottnak kiadó személy hívta őt telefonon, és a számláját érintő gyanús tranzakcióra hivatkozva csapta be. Az ismeretlen telefonáló adategyeztetés keretében olyan információ birtokába jutott, amellyel később a sértett bankszámlájáról bűnös módon mintegy 85 millió forintos utalást bonyolított le.

A nyomozás során kirajzolódott egy elkövetői kör, amelynek tagjai a bűncselekményből származó összegekkel – eredetük leplezése céljából – különböző banki műveleteket hajtottak végre, amelyeket kíséreltek véglegesen és maradéktalanul elrejteni. A csalóknak ez csak részben sikerült, mivel a lefoglalások eredményeképpen a keletkezett kár egy része, mintegy 53 millió forint megtérült.

A rendőrök azonosították azokat is, akik a bűncselekményből származó pénz egy részét különböző budapesti bankautomatákból készpénzben felvették.

A győri rendőrök összehangolt akció keretében 2024. február 14-én Budapesten, Etyeken és Tatabányán – összesen négy helyszínen – két férfit és két nőt fogtak el, akik a pénz eltüntetésében – egymás tevékenységéről tudva, és azt segítve – tevékenyen részt vettek.

A gyanúsítottaknál végrehajtott kutatások során különböző bizonyítékokat foglaltak le, mint például más nevére szóló bankkártyákat, gazdasági társaságok bankszámláihoz tartozó felhasználóneveket és jelszavakat. A nyomozati cselekmények során az egyik elkövetőről kiderült, hogy rendszeresen járt külföldre, nála ciprusi ingatlanérdekeltségekkel összefüggő iratokat is találtak a rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a négy elfogott személyt pénzmosás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és a 48 éves tatabányai, valamint 38 éves budapesti férfivel szemben letartóztatásba helyezésükre tettek javaslatot.

Adatok merültek fel arra, hogy egy Pápán elkövetett csalás is hasonló módon zajlott, ahol a sértett számlájáról az utalások ugyanarra a számlaszámra érkeztek. Ennél az esetnél az elkövetők – több részletben – mintegy 37 millió forinttal károsították meg a feljelentőt. Az eljárásokat a rendőrök egyesítették, és a szálait a vármegyei nyomozók vizsgálták tovább.

A győri rendőrök az ügyben ismételten akciót tartottak február 29-én hajnalban, amelynek eredményeként Biatorbágyon és Budapesten a bűnszervezet további két tagját, egy 30 és egy 36 éves férfit fogtak el, akik egymás tevékenységéről tudva és azt segítve tevékenyen részt vettek a bűncselekmény útján megszerzett pénz eltüntetésében.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a két elfogott személyt pénzmosás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és a 30 éves biatorbágyi férfit – a rendőrség kezdeményezésére – a bíróság letartóztatta.

A rendőrök sikeres akcióinak köszönhetően a Mátrix Projekt keretében vizsgált eljárás így már – három férfi letartóztatása mellett – hat elkövetővel szemben zajlik.

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 19. 09:00, szombat | Helyi

Felhívás gólyalesre

Járjunk nyitott szemmel!

2025. Április 18. 16:00, péntek | Helyi

Az első negyedévben 93 lakástűz volt a megyénkben

Ezekben a tüzekben 2 ember életét veszítette, 9-en pedig megsérültek.

2025. Április 18. 13:00, péntek | Helyi

A közösségi média, influenszerek, ismert sportolók is segítenek

Évértékelőt tartott a Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottság

2025. Április 18. 11:10, péntek | Helyi

A Rábaközben szigorú szabályokat vezettek be a száj- és körömfájás járvány megfékezésére

Nagy fenyegetést jelent az agresszívan terjeszkedő járvány.