Hírek
2014. November 06. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Már hétévesen tanulhatnak programozni a gyerekek
Néhány év múlva a programozói tudás ugyanolyan fontos lehet a munkaerőpiacon, mint amilyen ma a nyelvismeret. A digitális írástudás elsajátítása, a könnyebb elhelyezkedés mellett, a problémamegoldó készséget, illetve az algoritmikus gondolkodást is fejlesztheti - mondta a Rádió Orienten Breuer Anita, a gyerekek számára programozó képzéseket indító Logiscool vezetője.
Az emberiség nagy részére jellemző, hogy képes a digitális jelek olvasására, viszont ezeket megírni, vagyis programozni nem sokan tudnak. Pedig már egészen kis kortól el lehet sajátítani ezeket az ismereteket, hiszen léteznek nagyon egyszerű, kifejezetten gyerekeknek szánt programnyelvek – közölte Breuer Anita.
Az általános iskolák informatika óráiról szólva elmondta, nagyon alacsony az óraszám, és ezeken többnyire csak az alkalmazói programokat ismerik meg a gyerekek, amik fontosak ugyan, de nem igazán előremutatók. Programozni csak nagyon kevés iskolában tanulhatnak, pedig a világ nagy része már máshol tart – hangsúlyozta Breuer Anita. Kifejtette, Európa több országában, így például Angliában, vagy Írországban már kis kortól bevezették a programozás oktatását, az USA-ban pedig maga Barack Obama szólította fel a fiatalokat, hogy kezdjék el megtanulni a kódolást.
A szülők egyre inkább felismerik ezen tudás elsajátításának a fontosságát, és látják, hogy addigra mire gyermekeik a munkaerőpiacra kerülnek olyan alapvető fontosságú lesz, mint ma a nyelvtudás. „Gyakorló szülőként látom, hogy nem lehet eltiltani a gyerekeket a különböző eszközöktől, de szerintünk, ha már úgyis tölt vele időt gyermekünk, akkor ne csak passzívan használja, hanem alkosson rajta. Nagy öröm látni, amikor egy saját játék elkészül” - mondta.
A Logiscool oktatási módszerét ismertetve hangsúlyozta, „nagyon sokrétű a tananyagunk, kezdő kurzusainkon számítógépes játékokat készítenek a gyerekek, ezután jönnek az applikáció készítő programok, de robotokat is programoztak már. Élményalapú oktatást nyújtunk, így játszva megismerkednek például a koordináta rendszerrel. Oktatóink mind programozó egyetemisták, akik jól megtalálják a hangot a gyerekekkel.”
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.