Városlista
2025. október 24, péntek - Salamon

Hírek

2017. Augusztus 07. 10:33, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Már több mint egy napja ég a hatalmas szalmakazal Dör mellett

Már több mint egy napja ég a hatalmas szalmakazal Dör mellett

Villámcsapástól gyulladt meg ezer bála szalma.

Csaknem négyszáz négyzetméter alapterületű szalmakazal gyulladt ki egy villámcsapástól Dör település mellett egy mezőgazdasági telephelyen.- jelentette még tegnap a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az első visszajelzések szerint mintegy ezer darab bálából álló kazal tüzét több település tűzoltói támadták összesen nyolc vízsugárral. A csornai, a kapuvári, a lébényi és a győri hivatásos, valamint a csornai és bősárkányi önkéntes tűzoltók munkáját a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította a helyszínen. A tűzoltók azt is felmérték, érinti-e a keletkező füst a településen élőket.

Ma délelőtt a helyszínen járva már messziről érezhető volt a füst szaga, és már Csorna határában látszott a még mindig égő kazal füstje. Képünk 25 órával a tűz keletkezése után készült, de látszik, hogy a csaknem négyszáz négyzetméteres kazal nem csak izzik, hanem még lángcsóvák is felcsapnak.

Egy szemtanú elmondása szerint az első villámcsapás a telephely melletti nagyfeszültségű villanyoszlopot érte, a következő pedig már telibe találta a körülbelül ezer szalmabálából épített hatalmas szalmakazlat. A villámcsapás erejét mutatta, hogy a nagyméretű bálákból több is kirepült a kazalból, ami azonnal égni kezdett.

Meg kell várni, míg a kazal teljesen leég. Ottjártunkkor is tűzoltók őrizték a már egy napja égő kazlat készen arra, hogy ha szükséges, bármikor beavatkozzanak. Csak remélhetjük, hogy ma nem támad fel viharos erejű szél, mert az újra kritikus helyzetet tudna teremteni.

Címkék: szalma, tűz, tűzoltó, villám

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 23. 16:00, csütörtök | Helyi

A vérellátás nem megy szünetre!

RedSaturday országos véradónap – október 25.

2025. Október 23. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - heti állásajánlatok

Találj magadnak új munkahelyet!

2025. Október 22. 16:00, szerda | Helyi

Megújult Garta központja

Köszönet az önkénteseknek.

2025. Október 22. 13:00, szerda | Helyi

Készen áll egy varázslatos esti sétára a fények birodalmában?

A fények Versailles-a