Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. December 29. 10:00, szombat | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Megint több károkozó autós is elhajtott a helyszínről

Megint több károkozó autós is elhajtott a helyszínről

A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel közlekedett 2018. december 21-én 20 óra 30 perckor Győrújbaráton a Petőfi utcában, a Liszt Ferenc utca felől az Arany János utca irányába. Haladása során nem tartott kellő oldaltávolságot, melynek következtében nekiütközött egy szabályosan parkoló Mercedes típusú személygépkocsinak, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott.

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel közlekedett 2018. december 14-én 20 óra 20 perc körül Győrújbaráton az István utcában, Nyúl felől Győr-Ménfőcsanak irányába. Haladása során áttért a menetirányát tekintve bal oldali forgalmi sávba, ahol visszapillantó tükrével érintőlegesen nekiütközött egy szemből érkező személygépkocsi külső visszapillantó tükrének, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel 2018. december 21-én 15 óra 30 perc és 2018. december 22-én 9 óra között Győrött, az Illyés Gyula utca mögötti parkolóban hátramenetet hajtott végre, melynek során nekiütközött a mellette szabályosan parkoló Opel Astra típusú gépjármű bal oldalának, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel 2018. december 18-án 11 óra 58 perc és 12 óra 45 perc között Győrött, a Zeichmeister utcában lévő parkolóban hátramenetet hajtott végre melynek során nekiütközött a mellette szabályosan parkoló Renault típusú személygépkocsi jobb hátuljának, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott

Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel hátramenetet hajtott végre 2018. november 23-án 6 óra 30 perc és 7 óra között Győrben, az Ipar út 51/a számú ház mögött található szervizúton, melynek során nekiütközött egy szabályosan parkoló Opel Astra típusú személygépkocsinak, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott.

A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.