Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2015. November 05. 22:00, csütörtök | Helyi
Forrás: saját

Mi lesz a magyar termőfölddel?

Mi lesz a magyar termőfölddel?

Az államtitkár hűlt helyének mondták el kifogásaikat a vita kezdeményezői.

Beke Károly, az MSZP országos elnökségének tagja, megyei elnökhelyettes és Dr. Kovács Tamás az MSZP mosonmagyaróvári elnöke nyilvános vitára hívta ki Dr Nagy Istvánt, a Földművelési Minisztérium államtitkárát az állami földeladásokkal kapcsolatban. Nagy István nem vett részt a vitán, helyettesítéséről sem gondoskodott. A kihívó szocialista politikusok ma este így is megtartották sajtótájékoztatójukat, majd az államtitkárt „helyettesítő” névtábla mellett elmondták kifogásaikat a vita helyett agrárfórummá változott rendezvény résztvevői előtt.

- Dr Nagy István megfutamodott a vita elől, hivatalos levelünkre válaszlevelet nem, csak egy magyarázkodó sajtónyilatkozatot adott.- mondta Beke Károly. Egészen megmosolyogtató, amikor az a Fidesz hivatkozik a politikai korrektségre, amelyik az elmúlt öt évben csak az önös érdekeit és saját barátait szolgálta ki döntéseivel. Így vették el az emberektől a magánynyugdíj-megtakarításaikat, így verték szét a takarékszövetkezeteket, és így nyúlták le a trafikokat.

- Most az állami földekre fáj a foguk. A mai vita arra lett volna jó, hogy szembesítsük a Fideszt a földrablás bűneivel. Azzal, hogy amire most készülnek, súlyosan veszélyezteti a magyar gazdák és a magyar vidék jövőjét. A vita arra is jó lett volna, hogy elmondja a Fidesz, mire akarják fordítani a bevételnek tervezett 300 milliárd forintot, meg azt is, hogy kik azok a gazdák, akiknek most tízmilliók állnak rendelkezésükre, hogy földet vehessenek. Épp a héten buktatta le magát a Fidesz azzal, hogy új törvényjavaslatuk értelmében a saját barátaik zsebét szeretnék teletömni a házi agrárkamarájuk által meghatározott, az eladások után megemelt bérleti díjakkal. Sajnáljuk, hogy a Fidesz végül a magyar gazdák helyett Mosonmagyaróváron is a gázszerelőkből lett földművesek pártjára állt.

- De nem adjuk fel a küzdelmet! Küzdeni fogunk a vitáért és a magyar gazdákért! Ezért élünk azzal a lehetőséggel, amelyet Dr. Nagy István ajánlott fel. A következő napokban újból felkeressük, hogy újra egyeztessünk egy új vita időpontjáról. Most már nem tud több kibúvót keresni, mivel ő maga nyilatkozta, hogy bármikor készen áll a vitára.- zárta tájékoztatóját Beke Károly.

Dr Kovács Tamás a fideszes földrablás mosonmagyaróvári veszélyeire figyelmeztetett. Az egykori hercegi uradalmakból állami gazdaság, majd Lajta Hanság Zrt lett. A cég által művelt 25.000 ha termőföld zömmel 3-400 hektáros nagy táblákban van. Ki tud majd egymilliárd forintot előteremteni egy ekkora vásárláshoz? Ha nem egyben adják el a földeket, hogyan osztják majd meg azokat? Mi lesz az egyetem szakmai és tudományos bázisát is adó állattenyésztéssel föld hiányában?

A sajtótájékoztató utáni agrárfórum résztvevői felszólalásaikban elítélték a viharos gyorsaságú állami földeladásokat.
- Ez nem privatizáció! Ez nem földeladás! Ez nem szakmai kérdés! Ez bűncselekmény! A kormányváltás után az ellopott földeket vissza kell venni, a bűnösöket pedig el kell ítélni.- mondta az egyik hozzászóló.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 09:00, szerda | Helyi

Nyolc független képviselőjelöltet vettek nyilvántartásba Csornán

A várost érintő döntések meghozatalakor nem a pártutasításokra várnak.

2024. Május 07. 16:00, kedd | Helyi

Május közepéig lehet jelentkezni a kilátó futásra Győrsövényházon

Befutó érmet kap minden résztvevő.

2024. Május 07. 13:00, kedd | Helyi

Aknás lakossági vízmérő leolvasást végez a Pannon-Víz Zrt a Rábaközben

A felhasználók közreműködését kérik a mérők leolvasása során!

2024. Május 07. 08:00, kedd | Helyi

Rábaköz a kerek világ

Itthon vagy! Turisztikai kisfilm a Rábaközről.