Hírek
2012. Március 12. 07:19, hétfő |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Michelisz a 7. körig állt az élen, de jött a galamb
Michelisz Norbert a nyolcadik helyen zárta a túraautó-világbajnokság idénynyitó versenyének második futamát.
Az élről rajtoló magyar pilóta nagy küzdelemben a hetedik kör közepéig vissza tudta verni a nálánál érezhetően gyorsabb és erősebb autóban ülő riválisok támadását, aztán elütött egy galambot, aminek következtében eltört a jobb első felfüggesztése. Akkor fél körön belül négyen is megelőzték, később pedig még hárman, így meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel. Wéber Gábor a 11. helyen végzett. Az első futamban Michelisz a 9., Wéber a 17. helyen zárt, mindkét versenyt a címvédő francia Yvan Muller nyerte meg.
1. futam
Michelisz Norbert a 9., Wéber Gábor pedig a 17. lett a túraautó-vb első, monzai versenyén. A futamot a világbajnoki címvédő Yvan Muller nyerte meg tavalyi második helyezett csapattársa, Robert Huff előtt, míg harmadikként az élről induló Gabriele Tarquini ért célba.
Michelisz a 10. pozícióból indulva a verseny elején feljött a 8. helyre, azután a Chevrolet gyári csapatában szereplő Alain Menu keményen támadta, és meg is tudta előzni.
A motorcsere miatt a rajtrács végére sorolt Wéber a jó rajtja után fokozatosan jött előre, de a hajrában összeütközött az egyik riválisával, így visszaesett a mezőny végére, és végül nem tudott célba érni.
2. futam
Michelisz nagyszerűen jött ki a rajtból, s amíg a Chevrolet három klasszisa, Yvan Muller, Robert Huff és Alain Menu egymással tusakodott a dobogó alsó fokáért a célegyenes végén, az első helyét megtartó magyar mögé ugyanott Tom Coronel tudott felzárkózni a második helyre. Egy kör megtételét követően Coronel komoly támadásba kezdett, a célegyenesben többször Michelisz mellé húzta az autóját, de a forduló az ívet jól és taktikusan tartó magyaré lett, aki őrizte vezető helyét. A Chevrolet triója eközben újfent dodzsemezett egyet egymással, ám mindhárman versenyben tartották autójukat, és még pozíciót sem veszettek.
Peregtek a körök, a címvédő francia Muller közben a második helyre előzte magát, de az onnan kiszorított Coronel visszavette tőle a helyet. Igaz, csak átmenetileg. A futam drámája a hetedik kör közepén jött el, akkor egy pályán totyogó galambnak nem volt ideje elreppenni Michelisz elől, így szegény pára ki is lehelte a lelkét. Mindez a magyar futamára is erősen kihatott – eltört a jobb első felfüggesztése, miután 240 km per órás sebességgel ütközött a galambbal. Ezzel el is szállt az esélye a futamgyőzelemre.
Előbb Muller, majd a kör végéig még a Coronel, Huff, Menu hármas is lehagyta a magyart. Ami addig hat és fél körön át egyiküknek sem sikerült, az fél kör alatt összejött négyüknek is. Annyit adjunk meg nekik: mind a négy autó, különösen a három Chevrolet lényegesen meggyőzőbb erővel tűnt ki.
A folytatásban Michelisz már az üldözőboly előtt, az ötödik pozíció megtartásáért dolgozott, de az erőfeszítéseit nem kísérte eredmény, újabb három pilóta ment el mellette a leintésig.
Wéber a 12. helyről indulva tudott előrébb lépni, de nem sokat, így lett végül tizenegyedik.
A következő versenyt Spanyolországban, azon belül is a valenciai pályán rendezik meg április elsején.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.
