Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Március 28. 10:45, szerda | Helyi
Forrás: Csorna Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola

Munka a Csukás tangazdaságában

Munka a Csukás tangazdaságában

Az önkormányzatnak készített beszámolóban Perlaki Sándor igazgató különösen nagy hangsúlyt fektetett az iskola tangazdaságának munkájára. Ez két okkal is magyarázható, hiszen itt tanulhatják meg a diákok azokat a szakmai alapokat, amik majd később a mindennapi munkájukhoz szükségesek. Másrészt a tangazdaság kiadásai és bevételei meghatározó szerepet játszanak az iskola gazdálkodásában.

"A 90-es évek elejétől fokozatosan építettük ki az iskola tangazdaságát. Napjainkra 1,5 hektáros területen alakult ki a tangazdasági központ tanműhellyel, tanistállóval, gabona- és géptárolóval. 70 hektár saját kezelésű és 70 hektáros bérelt területen foglalkozunk növénytermesztéssel, melyhez megfelelő gépparkkal rendelkezünk.
Tangazdaság

2009 nyarán és őszén, 87 hektáron takarítottunk be a növényállományt, amely összetétele a következő volt: 15 ha őszi káposztarepce, 15 ha csíkos napraforgó, 26 ha őszi búza, 8 ha tavaszi árpa és 21 ha kukorica. Ebben az évben nyílt lehetőségünk először nagyobb területen tág térállású kultúrák termesztésére köszönhetően a 2008 őszén vásárolt Monosem NG6 plus4 típusú műtrágyaszóróval és mikro granulátum adagolóval felszerelt szemenként vető gépünknek. Ettől az évtől kezdve tudjuk elvégezni minimális tüzelőanyag-felhasználással a területek talajerő-utánpótlását nagy munkaszélességű műtrágyaszórónk segítségével. Az évben a további beruházások történtek: Sokoró rövidtárcsa, Fliegl DK-180 pótkocsi, KMF ekevázra szerelhető középmélylazító, Vogel&Noot vízszintes tengelyű szárzúzó és John Deere 8100 traktor vásárlása.

A 2009/10-es gazdálkodási évben termő területünk 85 hektárról 152 hektárra növekedett, ami mind a kiadási mind pedig a bevételi oldalon megmutatkozott. 67 hektáron őszi búzát, közel 5 t/ha 35 hektáron őszi káposztarepcét, 3t/ha 30 hektáron kukoricát 8 t/ha átlaggal, 22 hektáron pedig magas olajsavas napraforgót termeltünk, amit a KITE Zrt.-nek értékesítettünk. Gépparkunk fejlesztése is tovább folytatódott: TDK-110 pótkocsit, 6m munkaszélességű magágykészítő kombinátort, átrakócsigát DK-180 pótkocsira, DETK-115 tartálykocsit, aprómagvető egységet IH 6200 típusú gabonavetőgépre, Vogel&Noot SSD mélylazítót vásároltunk.
Az év során szabad gépkapacitásunkat is értékesítettük gépi bérmunkaként, elsősorban nehéz talajmunka és a betakarítás területén.

Az elmúlt 2010/11-es gazdálkodási év, dacára a nehezen induló tavasznak sikeresnek mondható. Köszönhetően a területeink jó fekvésének és talajművelő eszközeink kiváló színvonalának területeinket nem sújtotta jelentősen a máshol oly nagy problémát okozó belvíz. 2011-ben 67 hektáron takarítottunk be őszi káposztarepcét 3 tonnát meghaladó termésátlaggal, amit aratáskor értékesítettünk a jánossomorjai Agrowirt Kft.-nek. 50 hektáron takarítottunk be őszi búzát 5 tonnás átlagterméssel, a termés nagy részben malmi minőségű lett, ami az átvételi árban tükröződött, a terményt szintén a már előbb említett vállalkozásnak értékesítettünk. A terültről a melléktermékként keletkező szalmát energetikai célokra értékesítettük. Területünkön 2 hektáron termeltünk zabot amit 5,5 tonnás termésátlaggal csépeltünk ki. A termést lovász tanulóink göbösmajori gyakorlati helyén, tanulóink oktatását szolgáló lovak takarmányozására használtuk fel. A fennmaradó 30 hektáron napraforgót termeltünk 2,8 tonnás átlaggal. A betakarítás a meglehetősen koros és elavult aratócséplőgépünk ellenére kisebb- nagyobb fennakadásokkal nagyobb probléma nélkül lezajlott, köszönhetően a gyakorlott és lelkiismeretes kezelőszemélyzetnek.
Az év során több jelentős beruházás is történt, mint például magasítót és ponyvaszerkezetet vásároltunk a 2010-ben vásárolt Flieg TDK-110 típusú pótkocsinkra, ami betakarított termés szállítása során tett nagy szolgálatot. 6m munkaszélességű Cambridge hengert vásároltunk, ami jelentős szerepet játszott a száraz nyár végi és őszi időjárási körülmények között talajaink vízkészletének megőrzésében. A tankerti napi feladatok ellátására gödörfúrót és tereprendező- fűnyíró berendezést vásároltunk, amin tanulóink már gyakorolni tudják az erőgépekkel való manőverezést és gépüzemeltetést. Az év nagy beruházása volt a korábban épült géptároló hangár végfalainak és nyílászáróinak a cseréje, ami a munkavédelmi szempontokon túlmenően vagyonbiztonsági célból is nélkülözhetetlen volt. A másik ilyen célú beruházás a már közel tíz éve szerkezetkész állapotban lévő géptároló burkolása és zárhatóvá tétele, ami szintén jelentős beruházás a vagyonvédelem szempontjából.
A 2011-es évben árverés keretein belül értékesítettünk több feleslegessé vált, mind erkölcsileg, mind pedig szerkezetileg elavult gépi berendezést: Rába-15 traktor munkagépeivel, RZ-1,5 szárzúzó, MBP-6,5 pótkocsi, Sukup magtisztító, XT-4 tárcsás borona, PLN 3 fejes ágyeke.

Várakozásokkal teli a 2011/12-es tél vége, heteken belül elválik hogyan viselték a meglehetősen zord telet Tangazdaságunk őszi vetésű növényei. 2011 őszén az általunk művelt 152 hektárból, 55 hektár őszi káposztarepcét vetettünk a biztonság és az oktatás céljából, hibridből és fajtából is több félét. A meglehetősen száraz ősznek köszönhetően a kelés vontatottan történt és kissé megkésve is, ezen tényezők következtében a növények nem tudták elérni a kellő fejlettséget a megfelelő télállósághoz. A száraz időjárás ellenben kedvezett a rovarkártevők felszaporodásához, így ennek megfelelően már az őszi időszakban két ízben történt insecticides kezelés. A másik őszi vetésű növényünk az őszi búza, amit 35 hektáron termelünk, ami a körülményekhez képest jól fejlődött az ősz során.

Az elmúlt évek folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően Tangazdaságunk eszközellátottsága és termelési színvonala átlagon felülinek mondható. Próbáljuk mindig a piaci viszonyoknak megfelelően alakítani vetésszerkezetünket a vetésforgó adta szűkös keretek között, törekedve ezzel mind a jövedelmező termelés mind pedig az fenntartható mezőgazdaság eszméjének a megvalósulását.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Április 18. 09:27, csütörtök | Helyi

Egy kapuvári férfi lett internetes csalás áldozata

A kapuvári nyomozók megtalálták a tettest, vádat emelnek ellene.

2024. Április 17. 16:00, szerda | Helyi

Magyarkeresztúrról eltűnt férfit keresnek a rendőrök

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.