Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. December 18. 16:00, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Munka és tanulás mellett még a kutatásra is marad ideje

Munka és tanulás mellett még a kutatásra is marad ideje

A csornai Horváth-Tudós Adrienn harmadik helyezést ért el a Tudományos Diákköri Konferencián

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Honvédtisztképző Kara, a Nemzetbiztonsági Intézet és a Katasztrófavédelmi Intézet az idén is meghirdette az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát, amelynek öt tagozatában 29 pályaművet mutattak be a tudományos élet iránt érdeklődő hallgatók.
A Tudományos Diákköri Konferencián a katasztrófavédelmi műveleti tagozatban a csornai Horváth-Tudós Adrienn harmadik helyezést ért el, Ő mesél tudományos munkájáról.

- A tanulás mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Első diplomámat környezetmérnökként szereztem, majd amikor dolgozni kezdtem az élet úgy hozta, hogy ismét iskolapadba kellett ülnöm és el kellett végeznem a közgazdász-szakmérnök szakot, amit nagy örömmel tettem. Több mint 10 évet dolgoztam a szakmámban, amikor egy éles váltás következett be az életemben.

A testvérem akkor már hivatásosként dolgozott a katasztrófavédelemnél, a hivatásos munka iránti elhivatottsága engem is magával ragadott. 2015-ben kormánytisztviselőként a három megyei főfelügyelő mellett kezdtem meg referensként a pályafutásomat a szervezetnél, majd később átkerültem hatósági területre. 2017 februárjától pedig hivatásos állomány tagjaként látom el napi feladataimat a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályán. Nem volt kérdéses számomra, hogy a szakmai végzettség az új munkaköröm ellátásához elengedhetetlen lesz, ezért 2016 őszén megkezdtem tanulmányaimat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Tanáraim említést tettek róla, hogy lehetőség van arra, hogy részt vegyünk a Tudományos Diákköri Konferencián. Ekkor megfogalmazódott bennem, hogy a 2017-es évben részt veszek én is a megmérettetésen. És miért pont 2017-ben? Mert, úgy gondolom kitartó munka kell a sikerhez. A témát, hogy miről fogok írni, milyen területen fogok kutatni, már akkor tudtam. Felépítettem magamban hogy fogom elkészíteni a pályamunkámat. A leírtakat mindenképpen szerettem volna alátámasztani kérdőívek eredményeivel, hogy megfelelő következtetéseket, javaslatokat tudjak tenni. Szerencsére olyan emberekkel dolgozom együtt, akik nyitottak és segítőkészek voltak irányomba, és ha kérdésem volt, mindig készséggel álltak rendelkezésemre.

A dolgozat témájának középpontjában az önkéntesség és a katasztrófavédelem kapcsolata állt. A pályamunkában azt elemeztem, hogy a felvételi eljárások sikeressége az alkalmassági vizsgálatokon túl, a felvételre kerülő állomány szakmai elhivatottságától is függ. Véleményem szerint az utánpótlás biztosításának a középiskolai tanulmányokat folytatók körében jelentősége van. A közösségi szolgálat katasztrófavédelemnél történő eltöltésével a diákok megismerkednek a szervezet sajátosságaival, és ezáltal a szakma iránti elhivatottság a középiskolai években megfogalmazódhat. A megalapozott pályaválasztással pedig elkerülhetővé válik a pályaelhagyás. Azt gondolom az egyetemen eltöltött hónapok alatt sikerült olyan ismeretekre szert tennem, melyek birtokában elkészítettem pályamunkámat. A megmérettetés két körös volt. 2017 novemberében minden résztvevőnek be kellett nyújtania a pályaművét írásos formában egy angol és magyar nyelven megírt rezümé kíséretében, melyben összefoglalta, hogy miről szól az általa benyújtott pályázat. Decemberben ezt követte egy szóbeli megmérettetés, ahol szóban kellett bemutatni az általunk kutatott témát és a három tagú bíráló bizottság kérdéseire válaszolni. A kérdések megválaszolása nem okozott nehézséget számomra, mivel a téma, amelyről írtam mindig is közel állt hozzám.

Szívemen viselem a felcseperedő nemzedék sorsát, mert úgy gondolom az utánpótlás nevelés nem más, mit a jövő sikerének záloga. Az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián a pályamunkámmal harmadik helyezést értem el, mellyel kvalifikáltam magamat a 2019-ben megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, valamint megkaptam a Magyar Polgári Védelmi Tudományos Egyesület Különdíját is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:00, szombat | Helyi

Milyen ügyeket intézhet a Pannon-Víz Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán keresztül?

Gyors és kényelmes ügyintézés telefonon.

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.