Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Március 19. 21:14, hétfő | Helyi
Forrás: saját forrás

Művészpalánta

Művészpalánta

Néptáncos képzőművész, vagy képzőművész néptáncos?

A vendégeket Lengyel Sándor köszöntötte, majd Szilágyiné Jéger Teréz, a Kerényi György Művészeti Iskola tanára nyitotta meg a kiállítást:

"Ritka pillanatok egyike a mostani: népművészet és képzőművészet találkozása…egy szóban: KEZDET. E szó kapcsán gondolhatunk az élet kezdetére, a születésre, vagy valami új megjelenésére. Mindegyikre.

Először: - Megszületett egy gondolat, megvalósult e tárlat, mely segíti a néptánc és a képzőművészet iránt egyaránt elkötelezett fiatal, Funtek Nikolett alkotói útjának indulását.
És öröm: egy út kezdete, az első önálló megmutatkozás egy születő művészi pálya érdekében, melyet istápolt a Timaffy László Néptánciskola, megvalósított a család és az ismerősi kör - összefogással.

Mindannyian ismerjük, mégis szeretném bemutatni Nikit. Nem életrajzot, csak emlékeztetőt mondanék, végül is láthattuk már műveit közös városi jubileumi kiállításokon, nem is olyan rég, vagy a Kerényi György Művészeti Iskola képzőművészet tanszakának tanár-diák tárlatán, végzős és több évközi, év végi megmutatkozáson. Nem ismeretlen számunkra.
Több neves versenyen láthattuk alkotásait Győrben, Sopronban, az utóbbi években pedig a Győri Tánc és Képzőművészeti Szakközépiskola növendéki tárlatain találkozhattunk nevével.
Mindez olvasható a meghívó hátlapján, szerényen… tegyük el, és vegyük elő 5-10 év múlva, amikor a művészi ambíciók kiteljesednek, megérnek.

E tárlat kezdet, mint említettem, miközben visszatérés is – a múlthoz, a gyökerekhez…Egy mezővárosban, Csornán, ahol a népi művészetek tradíciói távoli időkig nyúlnak vissza, szinte kézenfekvő a vágy a fiatal festő növendék esetében, aki ráadásul néptáncos, hogy ábrázolja a körülöttünk lévő népi kultúra tárgyait, táncait, de nem a népiség tárgyformáló technikáival, hanem a képzőművészet eszköztárával. Tusrajzok, táncoló párok, edények nagyszüleink konyhájából, porták, fehér falú épületek meleg pasztelles látványa köszön vissza ránk a távoli világból.
Megannyi emlék. Bennünk élnek, mindannyiunkban.

A példa jelenvaló. Egy könyvecske is látható a kiállításon, ami erről szól.
„Kemény idők jártak"- idézhetném Lengyel Sándor, a csornai néptáncoktatást újraalapító és irányító tanár, táncos szavait, megjelent önéletírásából, melyet szintén itt talál a látogató. Az írás summázat, egy több évtizedes úté, a mai tárlat gondolatát felvető Lengyel Sándoré, aki e napon ünnepli 75. születésnapját. A művészet iránt elkötelezett életről szól, amely örömteli, néha borongós, de mindenképpen értéket teremtő. Legyen számára is ajándék e kiállítás, és egyben több hasonló kezdő epizódja, ahogy Funtek Nikolettnek is, az ifjú alkotónak, aki ma első önálló tárlatával ajándékozott meg minket.Figyeljünk rá, istápoljuk, óvjuk a most induló, meglévő és a már megteremtett, felépített utakat is! Ez a miénk.
Gratulálok mindkettőjüknek, és szeretettel ajánlom figyelmükbe Funtek Nikolett munkáit."

Funtek Nikolett néptáncos tárgyú festményét ajándékozta Lengyel Sándornak 75. születésnapja alkalmából.

A megnyitó után rövid beszélgetésre kértük a kiállító művészpalántát:

- Hogyan él benned együtt a néptáncos és a képzőművész? Hogy segítik ezek a tevékenységeid egymást?
- Mindkettő önismeretet és önfegyelmet igényel. Mindkettőben oda kell figyelnem önmagamra, de fontos, hogy másokra is odafigyeljek.
- Jókedvedben kezdesz festeni vagy rajzolni, vagy azért, hogy elűzd a rosszkedvedet?
- Én mindig jókedvű vagyok. Mindent örömmel csinálok.
- Látunk itt tőled csendéletet, tájképet, portrékat. Melyik a kedvenc műfajod?
- Leginkább a portrékat szeretem, de minden műfajból sokat lehet tanulni.
- Ha az életed az álmaid szerint alakul, akkor évek múlva a festészet a hobbid lesz vagy hivatásod?
- Legszívesebben filmek jelmeztervezője szeretnék lenni. Ahhoz az kell, hogy jól rajzoljak és fessek, ezért is tanulom. Emellett hobbiból továbbra is szeretnék festeni és rajzolni.




Címkék: csorna

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból