Városlista
2026. május 23, szombat - Dezső

Hírek

2021. Augusztus 25. 16:00, szerda | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Nekihajtott egy villanyóra szekrénynek, majd elhajtott a helyszínről

Nekihajtott egy villanyóra szekrénynek, majd elhajtott a helyszínről

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Ismeretlen személy 2021. augusztus 22-ét megelőző időszakban ismeretlen típusú és felségjelzésű járművel közlekedett Győrben, a 82-es számú főúton a Szent Imre út felől az Arató utca irányába. Haladása során a 70-es kilométerszelvény közelében egy kanyarban letért az úttestről, árokba hajtott, ahol a járművel nekihajtott az Arató utcában lévő villanyórának, amelyben kárt okozott. A balesetet követően az ismeretlen sofőr a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül hagyta el.

Kérjük mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy azokra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.
A felhívás kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán Győrben, a Szövetség utca 17. szám alatt, vagy az 520-092, illetve 520-094-es telefonszámok valamelyikén.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 22. 16:00, péntek | Helyi

Hogy lehet megtanulni a höveji pókolást?

Megjelent a Höveji csipke mintagyűjtemény

2026. Május 22. 13:00, péntek | Helyi

Pünkösdi hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

2026. Május 22. 09:00, péntek | Helyi

Miért marad csendes Fertődön a Muzsikaház?

Tanulságos eset