Hírek
2014. Február 08. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nem adják el az orosz tulajdonosok a Dunaferrt
Nem fogadták el a magyar kormány ajánlatát az ISD Dunaferr Zrt. orosz tulajdonosait tömörítő Vnyesekonombank képviselői - írja a Magyar Nemzet. A tárgyaláson Dmitrijev Vlagyimir Alekszandrovics, a VEB elnöke, valamint Szapelin Andrej Jurjevics, a pénzintézet alelnöke vett részt.
A találkozón konkrét vételi ajánlat nem hangzott el, mivel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kérdésére, miszerint hajlandók-e eladni a dunaújvárosi kohót, a válaszuk egyértelmű nem volt. Ugyanakkor leszögezték, hogy a vasművel hosszú távon számolnak, ezért az eddig bejelentett fejlesztéseken kívül további beruházásokat szeretnének megvalósítani. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a megbeszélésen a Pakssal és a Malévval kapcsolatos kérdésekről is szó esett.
Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, a tárgyalódelegáció tagja a Magyar Nemzetnek elmondta: az orosz fél egyértelművé tette, hogy Magyarországon Kelet-Közép-Európa legversenyképesebb vasgyárát szeretnék létrehozni. Ennek érdekében tegnap aláírták az első számú kohó felújításáról szóló szerződést. Ígéretük szerint a gyáregység augusztus huszadikáig elkészül, ami a szakemberek véleménye alapján rövid, de tartható határidő.
Dorkota Lajos szerint ezzel megnyugodhatnak a dunaújvárosiak, hiszen ha elkészül a kohó – aminek sorsa az elmúlt időszakban még kétséges volt –, 3500 ember munkahelye marad meg. Tegnap végre érdemi tárgyalás zajlott a gyár sorsáról, mivel az eddigi találkozókon csak az ukrán kisebbségi tulajdonos képviselői vettek részt. Így megtudtuk, hogy már nincs szó a korábban hangoztatott 1500 fős leépítésről, a legutóbbi megállapodásban szereplő négyszáz főn felül újabb embereket nem küldenek el a vasműből – jegyezte meg az elnök.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.