Városlista
2020. július 6, hétfő - Csaba

Hírek

2018. December 13. 15:06, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csalt el egy bűnözői csoport

Nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csalt el egy bűnözői csoport

Bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV nyolc ember ellen, akik a gyanú szerint nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csaltak el

– tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Haszon Dávid közleménye szerint a napokban lezajlott bevetésen öt megyében húsz helyszínen, informatikus szaktanácsadók segítségével gyűjtöttek bizonyítékokat a nyomozók, nagy mennyiségű iratot, számítástechnikai eszközökön tárolt adatokat és ingatlanokat foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak. A gyanúsítottak elfogásában speciális kommandósok is közreműködtek.

Jelenleg négy gyanúsított letartóztatásban van, egy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

A bűnbanda által irányított cég nyertes uniós pályázatában arra vállalkozott, hogy ipari vészhelyzetek előrejelzésére kifejleszt egy mesterséges intelligenciával támogatott informatikai rendszert. A projekt azonban nem jött létre, mert a budapesti csoport célja kizárólag az volt, hogy a vissza nem térítendő támogatást öncélúan használja fel. Erre utal, hogy a pályázathoz kapcsolódó tevékenységet egyáltalán nem végeztek, a szükséges önerővel nem rendelkeztek. A több száz millió forintos támogatáshoz fiktív számlák felhasználásával jutottak hozzá.

Mindezeken felül a nem megvalósult tevékenységet körbeszámlázást színlelt banki pénzmozgásokkal is alátámasztották, és a projekt kapcsán nem létező kutatók és technikusok munkavégzését dokumentálták.

A kiutalt összeg sorsa egyelőre nem tisztázott, az azonban biztos, hogy nem a pályázat céljaira költötték a pénzt.

A színlelt pályázati tevékenységhez a még ki nem fizetett kétszázmillió forintos támogatás kiutalását megakadályozták a NAV pénzügyi nyomozói.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 06. 14:03, hétfő | Belföld

Egérürülékkel szennyezett élelmiszert talált egy szabolcsi vállalkozásnál a Nébih - VIDEÓ

A Nébih csaknem 236 tonna terméket kivont ki a forgalomból a Tiszavasvári székhelyű Brojlert Kft.-nél.

2020. Július 06. 11:01, hétfő | Belföld

Változik a Közlekedési Mobiljegyek ellenőrzése

A Volánbusz valamennyi járatán augusztus 1-jétől gyorsabb és egyszerűbb lesz a Közlekedési Mobiljegy applikációban megváltott menetjegyek, bérletek ellenőrzésének módja, az erre szolgáló QR kód leolvasással

2020. Július 06. 09:36, hétfő | Belföld

Jelentősen csökken az aktív fertőzöttek száma Magyarországon

Hattal, 4189-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, vasárnap senki nem halt bele a fertőzésbe - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.

2020. Július 06. 08:40, hétfő | Belföld

Északkeleten gyakoribb az iskolai erőszak

Az iskolai erőszak terén az ország északkeleti régiója magasabban reprezentált, mint a többi - mondta az oktatási államtitkár hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.