Városlista
2023. február 9, csütörtök - Abigél

Hírek

2012. Január 24. 07:51, kedd | Külföld
Forrás: mno.hu/MTI

Obamának tetszenek az Irán elleni lépések

Obamának tetszenek az Irán elleni lépések

Az amerikai kormányzat üdvözölte hétfőn az Irán ellen hozott új európai uniós szankciókat.

Az EU-országok külügyminiszterei hétfőn brüsszeli ülésükön úgy döntöttek, hogy az Európai Unió július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját.

Feketelistán a Tejarat Bank

Barack Obama amerikai elnök közleményben fejezte ki örömét annak nyomán, hogy „az Európai Unió büntetőintézkedésekkel sújtotta az atomprogramjával kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeit makacsul elutasító Iránt”. Az olajkereskedelmi embargó fokozatos bevezetése ismét arról tanúskodik, hogy „a nemzetek közössége egységesen áll ki az iráni atomprogram jelentette súlyos fenyegetéssel szemben” – véli Obama, aki azt ígérte, hogy a nyomás növelésének érdekében kormányzata újabb szankciókat vezet be Teheránnal szemben.

Obama példaként említette a harmadik legnagyobb iráni bankot, a 18 millió ügyfelet kiszolgáló Tejarat Bankot, amelyet éppen hétfőn tettek fel az iráni atomprogramot támogató társaságok feketelistájára. Ez azt jelenti, hogy a Tejarat Banknak az Egyesült Államokban lévő esetleges kintlévőségeit befagyasztják, s mindazok az amerikai jogi és természetes személyek, amelyek üzleti kapcsolatban állnak a pénzintézettel, büntetőjogi eljárásnak teszik ki magukat. Az állami tulajdonú Tejarat Bankkal vagy annak franciaországi, fehérorosz és tádzsik leányvállalataival „üzletelő” külföldi cégek pedig – az amerikai törvények alapján – nem férhetnek hozzá az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Csökkennek a lehetőségek

Az amerikai külügy- és pénzügyminisztérium közös közleményben méltatta az európai döntést, amely összhangban áll az Egyesült Államok által korábban meghozott intézkedésekkel. Az Iránra gyakorolt összehangolt nyomás csökkenti az iráni vezetők lehetőségeit és növeli az alapvető nemzetközi kötelezettségeikkel szembeni gyanakvásuk árát – mutatott rá a két minisztérium.

Az Irán elleni új uniós büntetőintézkedések szigorítása kiterjed a teheráni központi bank Európában elérhető vagyonának befagyasztására és arra is, hogy az iráni központi bankkal, illetve más közintézményekkel ezentúl tilos kötni arany-, nemesfém-, illetve gyémántügyletet. Nem szabad a továbbiakban Iránnak eladni meghatározott, kényesnek minősített, kettős rendeltetésű árucikkeket. Uniós beutazási tilalommal és vagyonzárlattal sújtottak három iráni természetes személyt, vagyonzárlattal pedig nyolc jogi személyt.

Ezek érdekelhetnek még

2023. Február 08. 07:32, szerda | Külföld

Rengeteg amerikai fegyvert vásárolnak a lengyelek

Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta rakétarendszerek eladását legfeljebb 10 milliárd dollár (mintegy 3700 milliárd forint) értékben Lengyelország számára - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium kedden.

2023. Február 07. 13:53, kedd | Külföld

Ukrajnai háború - Sojgu: sikeres az orosz előrenyomulás Bahmutnál és Vuhledarnál

Sikeresnek nevezte a harci műveletek előrehaladását Artemivszk (Bahmut) és Vuhledar térségében kedden Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

2023. Február 07. 07:41, kedd | Külföld

Fehér Ház: az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Kínával, de megvédi szuverenitását

Az amerikai hatóságok a felszínen és a tenger alatt is változatlanul gyűjtik a szombaton megsemmisített kínai információs léggömb darabjait - jelentett ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora.

2023. Február 06. 13:17, hétfő | Külföld

Norvégia öt év alatt 75 milliárd koronával támogatja Ukrajnát

Norvégia a következő öt évben összesen 75 milliárd norvég koronával (2647 milliárd forint) támogatja majd Ukrajnát - jelentette be hétfőn az oslói kormány.