Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2013. Július 08. 17:17, hétfő | Helyi
Forrás: mszp.hu/ fotó: MTI

Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt

Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt

A rábaközi szocialisták is lerótták kegyeletüket.

Horn Gyula 1994 és 1998 között volt Magyarország miniszterelnöke. Hosszú betegség után, életének 81. évében június 19-én hunyt el.

A temetés kezdetén felidézték Horn Gyula politikai pályafutását, majd Katona Béla volt házelnök, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter búcsúztatta a volt kormányfőt, ezt követően az egykori miniszterelnökök és a jelenlegi kormányfő hajtottak fejet.

Katona Béla azt mondta: Horn Gyula élete maga volt a 20. századi történelem, annak ellentmondásaival együtt, de amikor lehetősége volt, Magyarország és Európa sorsának alakítójává vált. A Horn-kormány minisztere úgy fogalmazott: Horn Gyula miniszterelnökként, államférfiként is megmaradt kisembernek. Nem volt tökéletes, hozott rossz döntéseket, de jó döntéseinek száma meghaladta a rosszakét, sikeres ember volt, igazi államférfi - mondta.

Ezután Kulka János színművész mondta el Füst Milán Este van című versét.

Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke arról szólt, hogy Horn Gyula nélkül Európa és Németország újraegyesítése elképzelhetetlen lett volna, lehetővé tette a mesterségesen kettészakított földrész újraegyesítését. Azt mondta: a magyarok Európához tartoznak, és bár vannak idők, amikor "szétválasztatunk", van olyan idő is, amikor ezen túl kell lépni.

Hans-Dietrich Genscher korábbi német külügyminiszter azt mondta: Horn Gyula nagy európai volt, halálával Európa szegényebb lett. Németországban sosem merül feledésbe a neve - tette hozzá.

Horn Gyula koporsójánál lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfő, valamint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

A búcsúztatáson a hozzátartozók és barátok mellett részt vett Áder János államfő, Sólyom László és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a jelenlegi kabinet és a Horn-kormány több tagja, Erdő Péter bíboros, Szili Katalin volt házelnök. A temetésen megjelentek és virágot helyeztek el az MSZP, a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselői, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció politikusai, valamint a diplomáciai testület tagjai.

A katonai tiszteletadás mellett tartott búcsúztatás után az MSZP országos és helyi politikusai, majd a kordonok megnyitása után a szimpatizánsok rótták le kegyeletüket, és helyezték el a megemlékezés virágait.

Az MSZP Csornai és Kapuvári Szervezetének közleménye:

Beled, Csorna, Kapuvár és a térség szocialistái, Horn Gyula miniszterelnök tisztelőinek rábaközi csoportja is részt vett a gyászszertartáson. Piros szegfűt helyeztünk el több ezer társunkhoz hasonlóan Horn Gyula sírján, egy főhajtással emlékeztünk, és kifejeztük tiszteletünket a nemzetközileg is elismert nagy magyar államférfi, a Magyar Köztársaság egykori miniszterelnöke, az MSZP egykori elnöke iránt.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Varga András elnök MSZP Kapuvári Szervezete

Papp József elnök MSZP Csornai Szervezete

Címkék: horn gyula, temetés

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.