Hírek
2017. Február 08. 09:33, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Orvosi receptekkel üzletelt két nő – vádat emeltek ellenük

Vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség két nő ellen, akik legalább harminc alkalommal üzleteltek orvosi receptekkel - tudatta a vádhatóság szerdán az MTI-vel.
A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlottak bűnszövetségben üzletszerűen követték el a bűncselekményeket, amelyekből a vád szerint 1,4 millió forintra tettek szert.
Az elsőrendű vádlott nő, egy komlói egészségügyi cég pszichiátriai szakasszisztense 2012-ben nehéz anyagi helyzetbe került - ismertette az ügyészség. A vádirat szerint ekkor határozta el, hogy munkaköri kötelességét megszegve az orvosok által előre aláírt, rendelőben hagyott, kitöltetlen vényeket különböző betegek részére tölti ki olyan gyógyszerekről, amelyek vény nélkül egyáltalán nem, vagy lényegesen drágábban szerezhetők be.
Ezek értékesítése miatt kapcsolatba került egy - szintén rossz anyagi körülmények között élő - ismerősével, akit megbízott, hogy az interneten adjon fel hirdetéseket.
A másodrendű vádlott a vényeket aláírta, majd a hirdetésekre jelentkezők számára komlói és pécsi patikákban kiváltotta, azokat a megrendelőknek postán továbbította - írták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.