Hírek
2016. Június 12. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Ovi-Zsaru program Csornán

Ezúttal Arnold Schwarzenegger nélkül.
A csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ Óvoda 54 nagycsoportos gyermeke vehetett részt az idei évben az Ovi-Zsaru programban. A legkisebbeknek szóló bűnmegelőzési program foglalkozásainak elsődleges célja, hogy gyermekek biztonságérzete erősödjön. Az ovisok a játékos, mesevilágra épülő ismeretanyagok elsajátításával biztonságosabban játszhatnak, közlekedhetnek, tartózkodhatnak majd akár a játszótéren, akár az otthonukban.
Idén az első foglalkozás január 27-én volt, ahol minden gyermek a rendőrnőtől átvehette a programban szereplő bábokat. A kicsik egész évben interaktív módon ismerkedhettek meg a rendőr munkájával, egyenruhájával és felszerelésével. Közösen beszélgettek olyan szabályokról, amit az óvodás korú gyermekeknek már tudniuk kell, valamint megtanulhatták, mikor és hogyan kell veszélyhelyzet esetén rendőrt hívni. A gyermekek élvezték az előadásokat, kérdéseket tettek fel és hozzá is szóltak a témákhoz.
Harsányi Judit rendőr őrnagy vezetésével - a prevenciós foglalkozások zárásaként - az óvodások ellátogathattak a Csornai Rendőrkapitányságra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 09:00, szerda | Helyi
Százával futották a kilómétereket éjjel nappal
A legtöbb embert bevonzó csornai amatőr rendezésű esemény.
2025. Június 17. 16:00, kedd | Helyi
Kmety György emléktúra Marcaltő - Csorna
2025. Június 17. 09:00, kedd | Helyi
Kapuvári faipari telephelyen keletkezett tűz szombaton
A 24. héten történt.