Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2020. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Rábaköziek is kaptak elismerést a Rendőrnapon

Rábaköziek is kaptak elismerést a Rendőrnapon

Az új koronavírus-járványra tekintettel szűk körű rendezvény keretében vehették át elismerésüket.

Szent György napja Magyarországon a rendőrség ünnepe. Ebből az alkalomból Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 35 munkatárs munkáját részesítette elismerésben. A kialakult helyzetben a megyei rendőrfőkapitány levélben fejezte ki köszönetét a jutalmazott kollégák többségének, és idén csak az év szakemberei címet elnyerőknek, valamint az országos elismerésben részesült munkatársaknak gratulált személyesen.

Magyarország belügyminisztere eredményes szolgálati tevékenysége elismeréséül rendőrségi tanácsosi címet adományozott Vörös István r. főtörzszászlósnak, a Kapuvári Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály szolgálatirányító parancsnokának, míg szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítéséért Szent György érdemjelet adományozott Madarászné Rozman Mónika c. r. főtörzszászlósnak, a megyei rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály vizsgálójának, illetve emléktárgyat adományozott Gálosiné Szabó Gertrúd hölgynek, a Győri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály ügyviteli segédelőadójának.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a szakterületén huzamosabb időn keresztül nyújtott kiemelkedő tevékenységéért elismerésben részesítette Pintér Imréné hölgyet, a Csornai Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály ügyviteli segédelőadóját.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése az elmúlt évben végzett munkája alapján a legjobb helyi rendőrkapitányságnak a Győri Rendőrkapitányságot választotta. Az elismerést jelképező vándorserleget Váczi Attila r. alezredes kapitányságvezető vehette át a 2020. április 29-i ünnepségen.

Csizmadia Gábor r. dandártábornok az Év Bűnügyi Szakembere elismerésben Kovács Lívia c. r. őrnagyot, a Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály kiemelt főnyomozóját részesítette. Az Év Rendészeti Szakembere elismerést idén Bajusznács Mihály c. r. főtörzszászlós, a Soproni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőrparancsnoka kapta. Az Év Határrendésze az elmúlt évi munkája alapján Tremmel Nándor c. r. főtörzszászlós, a Soproni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály szolgálatparancsnoka lett, míg az Év Szakszolgálati Szakembere elismerést Pintérné Hajner Anita hölgy, a megyei rendőr-főkapitányság Hivatal ügyviteli segédelőadója vehette át.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Április 18. 09:27, csütörtök | Helyi

Egy kapuvári férfi lett internetes csalás áldozata

A kapuvári nyomozók megtalálták a tettest, vádat emelnek ellene.

2024. Április 17. 16:00, szerda | Helyi

Magyarkeresztúrról eltűnt férfit keresnek a rendőrök

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.