Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. December 15. 12:40, péntek | Sport

Rally: Jól sikerült az ismerkedés!

Rally: Jól sikerült az ismerkedés!

Sikeresen teljesítette Várkonyi Szabolcs és Várkonyi-Cser Mónika a 21. Mikulás Rallye-t a Hyundai I20 R5-el.

Az összetett 17. helyen végeztek, de olyan szoros volt a mezőny, hogy csak pár másodperccel is 5-6 hellyel végezhettek volna előrébb, de ez a verseny az ismerkedésre volt szánva és fontos volt, hogy karc nélkül célba érjenek.

Várkonyi Szabolcs:
- Nagy örömünkre a pálya rengeteget javult az előző napi tréninghez képest, Várpalota szinte végig porzott, nagyon élvezetes volt. Ugyan elsőre nagyon tapogatódzva mentem, de így is élvezet volt az autó. Amit lehetett, tócsákat, azt kikerültük, az ugratókat is még elspóroltuk, azt hiszem, ha ezeket bevállalom, 5-10 hellyel lehettünk volna előrébb. De ez nem erről szólt ebben a nagyon erős mezőnyben, egy R5-ös autót senki nem az első versenyén autózott ki. Örülök, hogy örömet szerezhettem a teszten egyik támogatónk által kisorsolt nyerteseknek, de főleg a feleségemnek, aki majd 5 év kihagyás után egy ilyen autóban térhetett vissza. Úgy érzem, megfelelő kilométerrel fel tudnám venni a versenyt az itthoniakkal is, de nekem jövőre is nemzetközi bajnokság a cél, szeretnénk megnyerni a Mitropa Kupát, az idei 3. hely után. Idénre befejeztük, de, hogy milyen autót hoz a jövő év, még képlékeny. Köszönjük az évet az összes támogatónknak, valamint a nagyszerű autókat a Hideg Team-nek és a Korda Racing-nek!

Várkonyi-Cser Mónika:
- Nagyon izgultam előtte, de ahogy beültem a versenyautóba, már etapon elmúlt. Aztán a gyorsaságin már olyan volt, mintha semmit nem hagytam volna ki. Nagyon jók lettek a pályák az előző napihoz képest, különösen a várpalotai tetszett, de a lőtér sem volt rossz. Még sosem ültem R5-ös autóban, nagyon tetszett, remélem, lesz még lehetőségem rá. A csapat nagyon segítőkész volt, köszönöm nekik, csakúgy a kölcsön sisakot, valamint Hideg Krisztiánnak az ötletet, hogy két maszkot vegyek fel, így nem volt nagy a sisak. Mindent összevetve remekül éreztem magamat, remélem most már egyre többször ülhetek versenyautóban, ahogy nőnek a gyerekek.

Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., KÉK - PTI Kft., Sun&Fun Holidays.

Fotó: Ritmus ASE

- Hajósi Miklós -

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.