Hírek
2012. Március 14. 07:15, szerda |
Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI
Áramütés végzett a traszformátort megrongáló férfival
Halálos áramütés ért egy 26 éves férfit, aki egy Gyékényes melletti tanyán megrongálta a transzformátort – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Bíró Gábor elmondta, hogy a rendőrség a múlt csütörtöki eset kapcsán tanúként hallgatott ki két férfit, akik a helyszínen tartózkodtak; mint kiderült, az áldozathoz hasonlóan Zala megyeiek. A sajtóreferens közlése szerint a nagyatádi rendőrkapitányság a helyszínen talált nyomok alapján lopás kísérletének gyanúja miatt indított eljárást, amelynek keretében a férfi halálának körülményeit is vizsgálják.
A történtek kapcsán Varga Ivett, az E.ON Hungária Zrt. sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a múlt évben tizenkét megyét érintő szolgáltatási területükön 160 transzformátort rongáltak meg – olajat és mintegy 18 ezer kilogramm színesfémet loptak el belőlük –, s ezzel több száz millió forint kárt okoztak a társaságnak.
A berendezések megrongálásával hozzávetőleg tízszer akkora összegű kárt okoznak az elkövetők, mint amennyiért a trafókból eltávolított alkatrészeket értékesíteni tudják, mondta a sajtóreferens. Hozzátette: a rongálók – túl azon, hogy saját életüket kockáztatják, hiszen a villamos berendezések érintése, eltávolítása életveszélyes – áramszüneteket okoznak, és más közművek biztonságos üzemeltetését is veszélyeztetik. Az elmúlt évben 46 esetben ez történt.
Somogy megyében tavaly kilenc transzformátort rongáltak meg, ezzel összességében több mint tízmillió forint kárt okoztak az elkövetők.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
