Hírek
2019. Október 04. 18:00, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Skóciában törvényt hoztak a gyerekek bántalmazása ellen
Skóciában törvénnyel tiltották meg a gyermekek bántalmazását: az új rendelkezés alapján bűncselekményt követ el a szülő, aki megüti a gyermekét - számolt be róla a The Independent brit lap online kiadása.
Skócia ezzel az első Nagy-Britanniában, ahol büntetendő lett a szülői pofon. A törvény életbe lépéséig még Skóciában is megengedett, hogy a szülők "ésszerű" fizikai erőt alkalmazzanak a gyerekeik fegyelmezésében.
Az új törvénnyel egyrészt a felnőttekkel egyenlő jogokat biztosítanak a fizikai erőszak ellen a gyerekeknek is, másrészt összhangba hozzák a skót szabályozást az ENSZ ajánlásával.
A skót törvényhozók 84:29 arányban fogadták el az új törvényt csütörtökön annak ellenére, hogy egy kormányzati közvélemény-kutatás szerint az Egyesült Királyságban megkérdezett 1546 felnőtt 57 százaléka elvetette volna.
John Finnie skót zöldpárti képviselő, aki a törvénytervezetet előterjesztette, elmondta: a döntés azt az üzenetet közvetíti, hogy elfogadható erőszak nincs.
"A tettleges bántalmazásnak nincs helye a 21. századi Skóciában. A nemzetközi bizonyítékok azt igazolják, hogy súlyos hatása lehet a gyerekekre, és nem is hatékony" - fogalmazott Finnie.
A gyermekjogi aktivisták a törvény elfogadását "emlékezetes napként" értékelték a gyermekek jogaiért való küzdelemben.
A törvénynek azonban továbbra is vannak ellenzői. Oliver Mundell skót konzervatív képviselő kijelentette, hogy nem tudja támogatni. Mint mondta, hisz abban, hogy a gyerekek elleni erőszak helytelen, de most nem is ez a kérdés. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők egyáltalán nem fogják tudni ezek után, hogy milyen körülmények miatt kerülhetnek szembe a büntetőjogi rendszerrel.
A törvény egy éven belül lép hatályba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
