Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Március 05. 07:29, szombat | Kék hírek
Forrás: mti - fotó:police.hu

Sokkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak 2015-ben, mint 2014-ben

Sokkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak 2015-ben, mint 2014-ben

Jelentősen csökkent a magyarországi bűncselekmények száma 2015-ben, a rendőrök tavaly csupán 268 ezret rögzítettek, míg egy évvel korábban 309 ezret

- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon pénteken.

Az összegzés szerint Budapest vezeti a listát, itt 73 ezer bűncselekményt követtek el. Utána Pest (27 ezer), valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye (20 ezer) következik. Százezer lakosra a fővárosban 4137 bűncselekmény jutott, a második helyen Somogy megye áll 3464-gyel, Jász-Nagykun-Szolnok pedig a harmadik 2939-cel.

A regisztrált, ismert természetes személy sértettek száma is csökkent az előző évhez képest, 215 ezerről 183 ezerre. A sértettek országon belüli megoszlása nem változott, főként Budapestről (52 ezer), valamint Pest (18 ezer) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből (13 ezer) kerültek ki az áldozatok. Legnagyobb arányban évek óta a 25-59 éves férfiak és nők válnak sértettekké, a férfiak aránya pedig jelentősen meghaladja a nőkét.

Új elkövetési módszerrel vagy elkövetői magatartással nem találkoztak a rendőrök 2015-ben. Továbbra is növekvő tendenciát mutat az online térben vagy mobilkommunikációs eszközök felhasználásával elkövetett bűncselekmények száma. Ezek leginkább internetes vásárlásokhoz köthető csalások - tették hozzá.

Az ORFK szerint "különösen veszélyes jelenség", hogy már általános iskolai tanulók is folyamatosan a Facebookot használják, és olyan képeket, információkat tesznek közzé, amelyekkel veszélybe sodorják magukat vagy közvetlen környezetüket.

Kiemelték, hogy a családon belüli erőszakhoz kötődő bűncselekményeken belül megnőtt azon esetek száma, amikor tudatmódosító szer - kiemelten új típusú dizájnerdrogok - hatása alatt álló elkövetők a szüleiket vagy nagyszüleiket bántalmazzák.

A migránsok több bűncselekménynek - vagyon elleni jogsértések, rablások - estek áldozatul 2015-ben. A nyomozást nehezíti, hogy az illegálisan Magyarországon tartózkodó sértettek általában néhány nap után elhagyják az országot - írta az ORFK.

A nemzeti dohányboltokat érintő rablásokra külön kitértek a közleményben. Úgy fogalmaztak, hogy a trafikok "speciális kialakítása" miatt a tettes nagyobb biztonságban tevékenykedhet az azonnali lebukás kockázata nélkül, mivel kívülről csupán korlátozottan lehet látni az eladóteret. Az elkövetők általában fegyverrel vagy annak látszó tárggyal kényszerítik a bevétel átadására az eladót - fűzték hozzá.

Kiemelték, hogy az internet egyre nagyobb kihívást jelent a rendőrségnek, mert a világ minden részét lefedő, de névtelen piacot biztosít, amit többek között a kábítószer-kereskedők is kihasználnak.

Az ORFK azt állapította meg, hogy az áldozatok büntetőeljárási, személyiségi és adatvédelmi jogai maradéktalanul érvényesültek 2015-ben, a feljelentés megtételétől egészen a nyomozás befejezéséig. A rendőrség áldozatvédelemmel foglalkozó munkatársai "megfelelően terjesztik" a különböző tájékoztatókat, szóróanyagokat - olvasható a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Kék hírek

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak után

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.