Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2022. Február 06. 15:24, vasárnap | Helyi
Forrás: Kovácsné Varga Ildikó

Szánalmas, felháborító és kétségbeejtő, ami a csornai önkormányzatban folyik

Szánalmas, felháborító és kétségbeejtő, ami a csornai önkormányzatban folyik

A képviselő a Facebook-on tette közzé Csorna polgármesteréhez írt nyílt levelét.

Tisztelt Polgármester Asszony!

Egy nyilatkozatban már reagáltam a legutóbbi testületi ülésen történekre, ahol alaptalanul megvádoltak, és etikai eljárás indításával fenyegettek. A jegyző válaszát megkaptam, amiben nem tudott olyan jogszabályt idézni, amire hivatkozva az ülésen megvádoltak, és még várom a kormányhivatal törvényességi vizsgálatának eredményét is.

Van azonban még egy dolog, ami mellett nem mehetek el szó nélkül.
Ön jogszabályra hivatkozva azt állította, hogy zárt ülés anyagát csak az ülésen lehet kiosztani, és az ülés végén vissza kell szedni. Eddig Önök ezt a gyakorlatot folytatták. Ilyen jogszabály nincs. Az SZMSZ 30. § (4) úgy fogalmaz: „A rendes ülésre szóló meghívót és az előterjesztéseket, vagy az ezek letöltését biztosító linket úgy kell kiküldeni, hogy azt a képviselő-testület és a bizottságok tagjai az ülést megelőző 5. nappal elektronikusan megkapják. Ettől a polgármester csak indokolt esetben térhet el, az eltérés okát a képviselő-testület ülésén indokolnia kell.” Az SZMSZ 40. § (4) szerint: „ A rendkívüli ülés előzetesen közölt napirendjére – amennyiben előterjesztés készül a tárgyban – az előterjesztésre vonatkozó általános szabályok az irányadók.”
Ugyanennek a paragrafusnak a harmadik bekezdése kivételesen, rendkívüli sürgősség okán lehetővé teszi az előterjesztés ülésen történő kiosztását, de semmiképp nem teszi kötelezővé.
A zárt ülés szabályait leíró 14. § semmilyen különbséget nem tesz a nyílt és zárt ülés összehívása és előterjesztései közt. Ezeket a szabályokat Önök rendszeresen megsértik, a testületi ülések összehívása és az előterjesztések kiküldése a legtöbb esetben jogszabálysértő. Önök sértik meg a jogszabályokat, nem én.

Rákérdeztem, sem Kapuváron, sem Győrben, sem a megyei önkormányzatban nem szedik vissza a képviselőktől a zárt ülés előterjesztését. Az ülésen történő kiosztás nem következetes gyakorlat, hanem kivételes helyzet, ha csak utolsó pillanatban készül el az előterjesztés. Ők mind jogsértően működnek? Szánalmas, hogy egy jogvégzett polgármester nem létező jogszabályra hivatkozva vádolja és fenyegeti a képviselőtársát. Az Önkormányzati törvény 31. § (1) bekezdés azt mondja: „Az önkormányzati képviselők jogai és kötelességei azonosak.” Önök rendszeresen megsértik ezt a jogomat azzal, hogy elzárják előlem a képviselői munkámhoz szükséges információkat, míg a Fidesz képviselőket előre felkészítik a testületi anyagokból, legtöbbször az Ön irodájából érkeznek a fontos napirendek tárgyalására.

Az a testületi ülésen elmondott indoklása pedig egyenesen felháborító, hogy ha előzetesen kiküldenék az anyagot, akkor szinte felesleges lenne a zárt ülés, nem tudnánk megvédeni az önkormányzat érdekeit. Felháborítónak tartom, és határozottan visszautasítom azt a vádját, hogy ha időben megkapnám az anyagot, azt előzetesen kiszivárogtatnám.

Korábbi nyilatkozatomban már elmondtam, hogy minden bizalmamat eljátszották. Ettől kezdve nem vagyok hajlandó egyetlen zárt ülési előterjesztést sem visszaadni a napirend tárgyalása után. Nem hagyom, hogy eltüntessék a nyomokat, hogy néhány hónap, év elteltével ne lehessen visszakereshető, hogy mit miért, milyen indokok alapján tettek.

Csorna érdekeit nem tőlem, nem az ellenzéki képviselőktől kell védeni. Kétségbeejtő, ami jelentős projektek körül zajlik. Nem mi szerencsétlenkedtük el a többször elnyert és többször visszaadott bölcsőde építésre kapott pénzt, nem mi voltunk képtelenek írni egy normális határozatot, ezért kellett újratárgyalni a volt Richards telep adásvételi szerződését, nem mi festettünk 200 millióból sárga vonalakat Csorna útjaira és járdáira használhatatlan vagy alig használt kerékpárút építés címén, nem mi szórtunk ki tízmilliókat a nulla eredményt felmutató Csorna Projekt Kft-re, és még folytathatnám a sort.

Polgármester Asszony, elvárom, hogy a következő testületi ülésen Ön és a Jogi Ügyrendi Bizottság elnöke kérjenek tőlem elnézést, mert hamisan vádoltak törvénysértéssel, fenyegettek etikai eljárással. Ön téved. Mi nem Csorna ellenségei, hanem a fideszes városvezetés ellenzéke vagyunk.

Kovácsné Varga Ildikó önkormányzati képviselő

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Április 18. 09:27, csütörtök | Helyi

Egy kapuvári férfi lett internetes csalás áldozata

A kapuvári nyomozók megtalálták a tettest, vádat emelnek ellene.