Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2017. Július 30. 18:12, vasárnap | Helyi
Forrás: saját

Szerencsés emberek vagyunk: azt csinálhatjuk, ami a hobbink

Szerencsés emberek vagyunk: azt csinálhatjuk, ami a hobbink

Molnár Mátéval beszélgettünk a Veréb fesztiválon a Road koncert után.

- Baromi gyorsan összerántottátok a közönséget, akik aztán végigtombolták a koncertet. Milyen érzés a színpadról látni egy ilyen veletek együtt élő tömeget?

- Érezni az oda-vissza áramló energiát, szinte tapintható. Ha nem lenne ránk hangolódva a közönség, nem értenének bennünket, az nagyon rossz lenne, szerencsére ilyennel nem találkozunk. Természetesen játszottunk már kisebb fesztiválon is, kisebb közönség előtt is, szakadó esőben is, de sokkal könnyebb előadni a dalainkat ilyen remek közönség előtt, mikor ilyen fogadtatásban van részünk.

- A koncert végén a pacsizás már igazi fizikai kontaktus volt a közönséggel.

- Az kijárt. Az egész koncertet becsülettel végigtolták. Az első sorokban állók, legalábbis akiket én láttam a színpadról, végig énekelték és ugrálták a koncertet. A hátsók is lelkesek voltak, de addig nyilván nem ér el a kezünk, így az első sorokban állókkal pacsiztunk le.

- A színpadról koncert közben megkérdezted a közönségtől a vízilabda meccs (magyar ausztrál elődöntő) végeredményét. Ez is fontos nektek?

- Igen. A koncert előtt a Brains tagjaival néztük a meccset online. Mikor fölmentünk a színpadra még 3:3 volt. Előtte sokat beszélgettünk, latolgattuk az esélyeket, természetesen magyar győzelmet vártunk. A koncert végére gondoltam, hogy a közönségből többen is tudják már a végeredményt.

- Mennyire sűrű a nyár? Min vagytok már túl, mi vár még rátok?

- Nem panaszkodhatunk. A java júliusban lement, ez volt a legerősebb hónapunk. Minden hétvégén volt és még lesz koncertünk augusztusban is.

- Hogyan bírjátok ezt a nyári hajtást, miből az energia, mi visz előre titeket?

- Annak a szeretete, amit csinálunk a színpadon. Ebbe beleértem a stábtagokat, az utazást, mindenki barát, örömmel, jó érzéssel találkozunk. Néha persze van kisebb-nagyobb ajtócsapkodás, de mindig örülünk egymásnak, jól érezzük magunkat egymás társaságában. Összeszokott brigáddal dolgozunk. Ha megérkezünk egy helyszínre, elkezdünk focizni vagy lábteniszezni míg épül a színpad. (Ezt Csornán is megtették, fotónk is van róla) A fiúk mindent tudnak, mindent rendbevágnak, amikor kezdődik a koncert, minden úgy szólal meg a kezünkben, ahogy annak szólni kell. Egy jó zenekarhoz nem csak azok az emberek kellenek, akik fenn állnak a színpadon, hanem a kollégák segítők is. Ezért élmény nekünk is minden koncert. Ez szerelem, nem csak a pénzért csináljuk. Nem is vállalunk el minden koncertet csak azért, mert fizetnek érte. Az is kell, hogy a feltételek, a körülmények adottak legyenek, hogy mindenki elvégezhesse a munkáját, és a közönség élvezze, amit lát. Szerencsés emberek vagyunk: azt csinálhatjuk, ami a hobbink.

Koncert előtti Road lábtenisz meccs a backstage-ben.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból