Hírek
2016. Január 26. 13:50, kedd |
Belföld
Forrás: mszp.hu
Takarítsák el a mocskot, és zárják el a közpénzcsapot a 888.hu-nál
Minden állami forintot, minden közpénzt azonnal meg kell vonni ettől a portáltól! Bojkottot hirdettek a 888.hu ellen.
A 888.hu egy hétvégi cikkel egy olyan határt lépett át, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Egy politikus ellen irányuló lejáratásban sem a családját, sőt, még a kiskorú gyermekét sem kímélték – jelentette ki Lukács Zoltán.
Az MSZP alelnöke kifejtette: a 888.hu domain nevet Habony Árpád ügyvédje vásárolta meg, Habony Árpád cége birtokolja a portál tulajdonjogát, ennek a cégnek a vezérigazgatója a Századvég kommunikációs igazgatója, a portál főszerkesztője pedig a Századvég stratégiai igazgatója.
Ráadásul a 888.hu jelentős részben állami és kormányzati közpénzből tartja fönn magát – tette hozzá.
Lukács Zoltán szerint az ominózus cikk nem Tóbiás Józsefről vagy a Magyar Szocialista Pártról, hanem Magyarországról, a magyar viszonyokról szól. Arról, hogy ha ma következmények nélkül jelenhet meg egy ilyen cikk, és „egy 13 éves kislányt meg lehet gyalázni, meg lehet alázni egy hírportálon”, akkor holnap ugyanezt meg lehet tenni bárkivel.
Az MSZP elvárja, hogy szólaljon meg az ügyben a Fidesz elnöke, a Fidesz vezetése, és mondják el a véleményüket.
- Továbbá követeljük, hogy a magyar kormány azonnal mondja fel minden hirdetését ezen a portálon, és utasítsa az állami tulajdonban lévő cégeket, vállalatokat, hogy nem hirdethetnek a 888.hu-n - fogalmazott.
Lukács Zoltán felszólította „G. Fodorék kenyéradó gazdáit”, hogy takarítsák el a közéletből ezt a mocskot, amit ők tettek oda.
A politikus az elhatárolódáson és a közpénzek megvonásán túl bojkottra szólította fel a közszereplőket, a pártokat és mindenkit, aki számára elfogadhatatlan, hogy ez a mocsok ömöljön Magyarországra. Hozzátette: amennyiben a Fidesz nem teszi meg ezeket a lépéseket, akkor a kormány, a frakció és a Fidesz vezetése azonosul azzal, amit a 888.hu tett, és akkor ők is az Európában példátlan alacsony szinten álló 888 szintjére süllyednek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 09:11, szombat | Belföld
Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
