Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2024. Augusztus 20. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Távoli országban élő sebésznek adta ki magát

Távoli országban élő sebésznek adta ki magát

A sértett összesen 3 millió forintot utalt el az interneten megismert csalónak.

A Győri Rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást. A bejelentő nő elmondta, hogy internetes levelezésben egy férfi – miután a bizalmába férkőzött – romantikus legendával próbálta megtéveszteni, és több ezer euró utalását kérte tőle.

A pénzre állítása szerint azért volt szüksége, mivel egy nagyobb összeget – elmondása szerint az összes vagyonát – hagyott egy dobozban, melyet csak letéti díj fejében szerezhet meg. Miután a becsapott nő két részletben átutalta a kért összegeket, a harmadik, 10 ezer eurót sürgető kérésnél gyanakodni kezdett. Miután ezt már nem utalta át, a férfi csalódottságát fejezte ki és elérhetetlenné vált.

Mindig legyen óvatos, ha idegenekkel kerül kapcsolatba, még abban az esetben is, ha elnyerik a szimpátiáját! Pénzt vagy egyéb értéket semmilyen körülmények között ne adjon vagy utaljon át!

Mit tehet, ha áldozattá vált?
- Azonnal szakítson meg minden kapcsolatot!
- Ha tudja, mentse el a beszélgetések tartalmát!
- Tegyen feljelentést a rendőrségen!
- Jelezze a problémát azon a párkereső oldalon is, ahol a csalóval kapcsolatba került!
- Ha megadta a banki adatait, azonnal értesítse a pénzintézetet!

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a www.KiberPajzs.hu oldalon talál.

Címkék: csalás, csaló, internet

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 16:00, kedd | Helyi

Kmety György emléktúra Marcaltő - Csorna

2025. Június 17. 13:00, kedd | Helyi

Aratás előtti gépszemlék a Rábaköz településein

Felhívások

2025. Június 17. 09:00, kedd | Helyi

Kapuvári faipari telephelyen keletkezett tűz szombaton

A 24. héten történt.

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak