Városlista
2023. június 7, szerda - Róbert

Hírek

2023. Március 27. 13:00, hétfő | Kék hírek
Forrás: Ügyészség

Tinilányt próbált megerőszakolni - bíróság elé állította az ügyészség a támadót

Tinilányt próbált megerőszakolni - bíróság elé állította az ügyészség a támadót

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 27 éves román állampolgárságú férfit, aki pár héttel ezelőtt, egy újbudai lakásban meg akart erőszakolni egy 15 éves lányt.

A bíróság a támadót 4 év fegyházbüntetésre ítélte.

A vád szerint a vádlott 2023. február 28-án, este, a XI. kerület, Költők Parkjában találkozott a kiskorú sértettel, ahol beszélgettek, majd később felmentek a férfi XI. kerületi lakásába, ahol folytatták a társalgást és közben alkoholt fogyasztottak.

Egy idő elteltével a lány úgy döntött, hogy mivel későre jár, hazamegy, ezért felállt és elindult a szobából kifelé. A férfi azonban ekkor erősen, fájdalmat okozva, megragadta a sértett kezét, és közölte vele, hogy nem mehet sehova, majd az ágyra rántotta a lányt, és erőszakoskodni kezdett vele. A sértett védekezésképpen a lábaival eltolta magától a férfit, aki azonban nem hagyott fel a támadással, testi erőfölényét kihasználva, lerángatta a sértettről a nadrágját, és erőszakkal, olyan testhelyzetbe próbálta hozni a lányt, hogy szexuális aktust tudjon létesíteni vele. A sértett továbbra is kitartóan védekezett, ennek során megrúgta a vádlott fejét, amely miatt a férfi orra és a szája is vérezni kezdett, majd meg is harapta a férfit, aki végül a lány kitartó ellenállása miatt felhagyott a támadással.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a tettét beismerő férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé. A tárgyalás eredményeként a Budai Központi Kerületi Bíróság a vádlottat váddal egyezően, 18. év alatti személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt bűnösnek mondta ki, és ezért őt 4 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a kiskorúakat érintő valamennyi foglalkozástól.

A bíróság ügyészi indítványra fenntartotta a vádlott letartóztatását is, a másodfokú eljárás befejezéséig.

Az ítélet nem jogerős, mert az ellen a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be.

Címkék: nemi erőszak

Ezek érdekelhetnek még

2023. Június 07. 13:11, szerda | Kék hírek

Spanyolországban fogtak el egy győri drogtermesztőt

A 39 éves Ü. Péter ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. A győri nyomozók keresték egy náluk folyamatban lévő büntetőeljárásban.

2023. Május 24. 09:49, szerda | Kék hírek

Két millió forintért rendelt Elf Bart a NAV

A NAV Győr-Moson-Sopron vármegyei adóellenőrei az egyik népszerű közösségi oldalon látták egy árus hirdetését, akinél nagy tételben lehetett Elf Bart vásárolni.

2023. Május 22. 10:50, hétfő | Kék hírek

Komplett fegyverarzenált találtak egy albán férfinál Röszkén

17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy albán férfinál a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.

2023. Május 18. 06:00, csütörtök | Kék hírek

Roadpol: sok teherautó-sofőr nem használja a biztonsági övet