Hírek
2014. Október 15. 14:57, szerda |
Helyi
Forrás: MSZP Csornai Szervezet
Tisztelet és köszönet a munkáért

A csornai MSZP elnökség közleménye a listavezető lemondásáról.
A Magyar Szocialista Párt Csornai Szervezetének elnöksége köszönetet mond minden állampolgárnak, aki részt vett a vasárnapi önkormányzati választásokon. Különösen hálásak vagyunk a baloldali összefogás jelöltjeire leadott szavazatokért. Ezek eredményeképpen két baloldali önkormányzati képviselője lesz a csornai önkormányzatnak.
Gratulálunk a győzteseknek, és elvárjuk, hogy ígéretükhöz híven mindent tegyenek meg Csorna fejlődéséért. Ezirányú erőfeszítéseiket támogatni fogják képviselőink. Azt is ígérhetjük, hogy az előző ciklussal ellentétben mostani képviselőink nem kötnek elvtelen háttéralkut a FIDESZ-szel, határozott baloldali alternatívát fognak képviselni, és felszólalnak minden mutyigyanús, város számára hátrányos kezdeményezés ellen.
Kristófné Horváth Erzsébet közös polgármesterjelöltünk elismerésre méltó és tisztességes életútja, valamint a kampányban végzett munkája nagyban elősegítette azt az eredményt, hogy kétszer annyi mandátumot nyert a baloldal, mint 2010-ben. Döntését, hogy listán szerzett mandátumáról lemond sajnáljuk, de elfogadjuk. Érveit megértjük és méltányoljuk. Célunk, hogy DK-s barátainkkal közösen olyan képviselőt juttassunk a testületbe, aki szakértelmével hozzá tud járulni a sikeres munkához, és akinek van ideje az önkormányzati munka megismerésére, a politikai pályája építésére, s azt még hasznosítani, kamatoztatni tudja a jövőben városunk építésére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon