Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2012. Augusztus 02. 15:33, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Több haláleset hozható összefüggésbe egy időseket kifosztó bandával

Több haláleset hozható összefüggésbe egy időseket kifosztó bandával

Több olyan haláleset történt, amely összefüggésbe hozható egy időseket kifosztó, Érd vonzáskörzetében tevékenykedő, öttagú bandával - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Kovács Viktória egy lapinformációra reagálva azt mondta: valóban történt több haláleset, amely összefüggésbe hozható az érintett elkövetői körrel, ennek vizsgálata tart. Hozzátette, a sikeres felderítés érdekében erről semmilyen más információt nem kíván közölni a rendőrség. Az öt nő ténykedése kapcsán továbbra is sértetteket keresnek.
A Blikk korábban arról számolt be, hogy az öregek kifosztására specializálódott bűnözők droggal kábítottak el időseket, akik közül hárman belehaltak a mérgezésbe.
Kovács Viktória az MTI-nek elmondta: a rendőrség lopás, kifosztás, valamint rablás miatt folytat eljárást öt, román állampolgárságú nő ellen. A rendőrség a tudomására jutott bűncselekményekkel összefüggésben két nőt fogott el, ők előzetes letartóztatásban vannak, társaik ellen elfogatóparancs van érvényben.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján közzétett tájékoztatás szerint egy 2009 óta Pest megyében, különösen Érd vonzáskörzetében elkövetett bűncselekmény-sorozat vált ismertté. Az elkövetők - akik nagyrészt nők – különböző elkövetési módszerrel károsítanak meg leginkább idős, egyedülálló embereket.
Az elkövetők a sértettekkel "házalás" közben, valamint vendéglátóegységekben ismerkedtek meg, a bizalmukba férkőztek, több esetben szexuális ajánlatot tettek, vagy a figyelmük elterelésével tulajdonították el értékeiket. Több esetben az elkövető a közös italozás után bejutott a leendő áldozata lakásába, ott a sértett ittas állapotát kihasználva, már lényegesen komolyabb kárt okozva az ingatlanból nagyobb értékeket tulajdonított el.
Előfordult olyan eset is, hogy az elkövetők a sértett italába, kávéjába különböző nyugtató, altató hatású gyógyszert kevertek, így az áldozatot teljesen magatehetetlen állapotba hozták akár több órára is, és ezt az időt kihasználva szinte korlátlan idejük volt a ház teljes átkutatására és az értékek eltulajdonítására - olvasható a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek

Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton

Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.

2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek

Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek

Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.

2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek

BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét

Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten