Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Július 26. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: mti

Több mint 16 milliárd forinttal több jut az országos útfelújítási programra

Több mint 16 milliárd forinttal több jut az országos útfelújítási programra

A kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex Útfelújítási Program pénzügyi keretét, ezzel biztosította a 2017-ben kijelölt, de forráshiány miatt meg nem valósult útfelújításokhoz szükséges pénzügyi forrást

– mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A többletforrásból 13 megyében 55 helyszínen összesen 113 kilométernyi útszakasz újul meg az idén ősszel kezdődően, a munka döntő többségét 2020-ban végzik el.

Mosóczi László elmondta, hogy Magyarországon 2010 és 2018 között összesen több mint 5500 kilométer felújított útszakaszt adtak át, az elvégzett beruházások összértéke mintegy 690 milliárd forint volt uniós és hazai forrásból.

Kiemelte, ebből tavaly több mint 1000 kilométer útszakaszt tettek rendbe, ezzel a 2018-as esztendő az elmúlt időszak legeredményesebb útfelújítási éve volt.

Mosóczi László kiemelte, hogy Magyarországon három útfelújítási program van. Hazai forrásból 2016-ban indult a Komplex Útfelújítási Program, az újabb forrásbiztosítással a program teljes keretösszege meghaladja a 174 milliárd forintot 2020-ig. A Komplex Útfelújítási Programban több mint 550 útszakasz újul meg 2016 és 2020 között mintegy 1500 kilométeren.

A magyar közútfelújítás másik programja a hazai és uniós forrás finanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), amely 2014-2020 között 55 milliárd forinttal támogatja az országos közutak korszerűsítését, a megyei önkormányzatok bevonásával kijelölt 184 útszakasz műszaki állapota javul összesen 520 kilométeren - tette hozzá.

Mosóczi László elmondta, a Magyar Falu Programban éves szinten 50 milliárd forint áll rendelkezésre a vidéki bekötő- és összekötőutak korszerűsítésére, hogy javuljon a falvak népességmegtartó képessége. A Magyar Falu Programban az idén induló első ütemben 165 útszakasz helyreállítása történik meg összesen 430 kilométeren.

A három futó útfelújítási programban már rögzített projektlisták alapján 2016 és 2020 között 280 milliárd forintból több mint 900 hazai útszakasz szolgáltatási színvonala javul több mint 2400 kilométeren - összegezte az államtitkár.

Mosóczi László hangsúlyozta, a kormány kiemelt feladatának tartja a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett a meglévő elemek karbantartását is. A jobb minőségű közutak hozzájárulnak a helyi gazdaság, foglalkoztatás és idegenforgalom élénküléséhez. A rendbetett szakaszok biztonságosabban használhatók, gyorsabb eljutást tesznek lehetővé nemcsak autón, hanem a helyközi buszjáratokon is.

A kormány nemcsak az útfelújítási programokat, hanem a közútkezelő üzemeltetési és fenntartási feladatainak ellátását is kiemelten támogatja, erre a célra 2016 és 2020 között összesen 400 milliárd forintnyi költségvetési forrást biztosít. Az éves büdzsékbe betervezett kötelezettségvállalás mértéke a kiinduló 60 milliárd forintos szintről fokozatosan több mint a másfélszeresére nőtt.

Címkék: útfelújítás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.