Miközben a fogszuvasodás előfordulása évtizedek óta csökkenő tendenciát mutat Európában, egy kevésbé ismert, ám annál súlyosabb jelenség robbanásszerű növekedésnek indult. A harapási rendellenességek aránya ma már eléri a 65-75 százalékot a gyermekek és fiatalok körében, és bár minden második vagy harmadik gyermek érintett, a szülők és az egészségügyi rendszer jelentős része mégsem fordít elegendő figyelmet a problémára. A felismerés így gyakran éveket késik, miközben a szakértők szerint az eltérések nagy része már 6-8 éves korban észlelhető lenne, és korai kezeléssel elkerülhetők lennének a későbbi, akár élethosszig tartó egészségkárosodások.

Habár a szülők számára gyakran tűnik úgy, hogy egyre többet „szájalnak" a gyerekek, valójában érdekes tendenciát figyelhetünk meg a mai ember arcszerkezetében: a modern állkapocs átlagosan 30-40%-kal kisebb, mint őseinké volt 300 évvel ezelőtt. A modern életmód – a puha ételek térnyerése és a csökkent rágásterhelés, a szoptatás időtartamának rövidülése, vagy éppen a tartós cumihasználat – olyan fejlődési irányba tolta el a fogívek és az állkapocs fejlődését, amelynek következményei messze túlmutatnak az esztétikai kérdéseken. A probléma gyökerét jól szemlélteti, hogy még Európában a gyerekek 75%-a küzd valamilyen harapási rendellenességgel, ez a természetes táplálkozást folytató őslakos közösségekben csupán 5-15%-ra tehető.

„Az elmúlt években világossá vált, hogy egy csendes egészségügyi válsággal állunk szemben. A harapási eltérések túlnyomó többsége nem genetikai okokból alakul ki, hanem az életmód megváltozásából fakad, ráadásul a tünetek már óvodáskorban felismerhetők lennének. Ha időben tájékoztatjuk a szülőket, akár a védőnőkön keresztül, a későbbi egészségügyi következmények nagy része megelőzhető. Ma már idősebb életkorban is lehet jó eredményeket elérni fogszabályzással, de csak komplex szemlélettel, és nem kizárólag esztétikai céllal"– hangsúlyozzaDr. Kovács Sarolta,KS Fogszabályozó és Dental Stúdióvezetője.

A kezeletlen harapási rendellenességek következményei messze túlmutatnak a fogakon

A mélyharapás, a keresztharapás, a nyitott harapás, valamint a szűk állkapocs és a zsúfolt fogak problémája nemcsak a mosolyunk szépségét befolyásolják, hanem az egész test működését is, és gyakoriságuk ma már meghökkentően magas. A mélyharapás a gyermekek mintegy 20-25%-ánál fordul elő, míg a keresztharapás további 15-20%-ot, a nyitott harapás pedig 10-15%-t érint. Ezek a rendellenességek ritkán fordulnak elő izoláltan, gyakran kombinálva jelennek meg, tovább súlyosbítva az egészségügyi következményeket.

Gyakran láthatunk például fiatalokat rossz testtartással, és a legritkábban gondolunk arra, hogy ez a fogazatuk állapota miatt lehet. A kisebb állkapocs és a torlódott fogak ugyanakkor hozzájárulnak a krónikus szájlégzéshez, visszahúzódó állhoz, beszűkült felső légúti járatokhoz, és közvetetten az előrehajló testtartáshoz. Sajnos itt nem áll meg a komoly szövődmények sora: a nemzetközi kutatások szerint a súlyos alvási apnoe akár 8-12 évvel rövidítheti meg az élettartamot; a gyermekkori szűk állkapocs 78%-ban társul alvászavarokkal; a mélyharapás és az alvási rendellenességek együttesen megháromszorozzák a stroke kockázatát; két és félszeresére növeli a demencia kialakulásának valószínűségét. A probléma emellett hozzájárulhat a hormonrendszer zavaraihoz, az elhízás vagy éppen a diabétesz megjelenéséhez, de az egyre gyakoribb ADHD-val is szoros összefüggésbe hozható.

Kritikus a korai felismerés – ezt a népbetegséget is ideje feltenni a térképre

A harapási rendellenességek pandémiája többnyire azért marad rejtve, mert ezek a problémák lassan, évek alatt alakulnak ki, így nem feltűnőek, és a szülők gyakran csak akkor veszik észre őket, amikor már sokkal nehezebb hatékonyan beavatkozni. A felelősség ráadásul több szakterület – gyermekorvos, fogorvos, fül-orr-gégész – között oszlik meg, ezért a rendszer nem működik összehangoltan, és hiányoznak az egységes korai szűrőprogramok. A „mindenkinek rossz a foga" szemlélet pedig normalizálja a bajt, noha ez valójában a modern életmód következménye, nem természetes jelenség.

„Ezek a változások már 6–8 éves korban észlelhetők; a korai beavatkozás pedig gyökeresen megváltoztathatja a fejlődési pályát, míg a 15–18 éves korban kezdett fogszabályozás gyakran csupán kozmetikai javulást hoz, az alapvető légúti és funkcionális problémákat pedig nem oldja meg. Míg a fogszuvasodás egyre csökken a fejlett országokban, addig a harapási rendellenességek előfordulása robbanásszerűen nő, mégis alig foglalkozik vele a közegészségügy és a média, pedig valóban sokkólóak a számok"– teszi hozzáDr. Kovács Sarolta.

Mit tehetnek a szülők?

A szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy a megelőzés szempontjából fontos lenne a lehetőség szerint hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatás, amely természetes izomedzésként támogatja a fogív szélesedését, a szájpad fejlődését és az orrlégzést. A 5-6 éves kortól javasolt rendszeres szűrés emellett lehetővé teszi a korai beavatkozást, például az állkapocsfejlesztést, amely ebben a korosztályban a leghatékonyabb. A kemény, rágást igénylő ételek pedig – mint a nyers zöldségek, a diófélék vagy az egész gyümölcsök – természetes módon támogatják az állkapocs fejlődését.

A szülők számára intő jel lehet a szájlégzés, amely fül-orr-gégész, fogszabályozó szakember és logopédus együttes vizsgálatát teheti szükségessé. A tartós cumihasználat, a cumisüveg és az ujjszopás szintén jelentős mértékben befolyásolja a fogívek fejlődését. „Ha nem fektetünk energiát a korai megelőzésbe, nagy eséllyel gyermekünk egész életében viseli majd a következményeket – a prevenció tehát nem opció, hanem szükséglet"– fogalmazza megDr. Kovács Sarolta.