Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2014. Június 30. 13:00, hétfő | Helyi
Forrás: Tóth Imre

Ünnepi programokkal nyitották meg a sobori búcsút

Ünnepi programokkal nyitották meg a sobori búcsút

Sobori verbunk, és a jó tanuló diákok köszöntése.

A régi ősi hagyománynak megfelelően a délelőtt folyamán tartott búcsúi szentmise után a sobori legények eltáncolták a verbunkost, ezzel nyitották meg a világi búcsút.

Délután a már több éve kialakult hagyománynak megfelelően a Sobori Verbunkos és Hagyományőrző Néptánccsoport Póczik Zoltán vezetésével fergeteges gálaműsort mutatott be a község lakosainak, a meghívott vendégeknek és diákoknak.

A nyitó és záró táncos műsor között került sor Nemes László polgármester által alapított „Sobor Község 2014. évi Érdemes Diákja” cím átadására. A kitüntető cím azon sobori tanulóknak jár, akik kitűnő tanulmányi eredményt értek el. Az idei évben ezt a címet az alábbi tanuló érdemelték ki:Szegh Klarissza, Szilágyi Péter, Szilágyi Dávid.

Elismerés járt azoknak is, akik akik négyes átlag feletti tanulmányi eredményt értek el. Ők a „Sobor Község 2014. évi Jó Tanulója” cím birtokosai, melyet a képviselő-testület alapított. A díjazottak:Szilágyi Ágnes, Herángli Ákos, Szilágyi Zsófia, Gerencsér Alexa, Molnár Adrienn, Molnár Angelina, Rédecsi Kiara, Molnár Anna.

Az idei évtől kezdve a nyolcadik osztályból kimaradt tanulók pedig emléktárgyat vehettek át a polgármestertől.Nemes László elmondta a végzős diákoknak, hogy az a céljuk, hogy az emléktárgy emlékeztesse őket arra, honnan indultak Legyenek büszkék Soborra, mely mindig visszavárja volt diákjait bárhova veti is őket a sors.
Végezetül bejelentette, hogy Sobor Község Önkormányzata a sobori diákok szanyi Gyerjó táborban való részvételéhez anyagi segítséget ad szállítással és felügyelettel.

Címkék: búcsú, sobor, verbunk

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 16:00, vasárnap | Helyi

Traktoros felvonulást szerveznek Magyarkeresztúron

Jelentkezőket várnak.

2025. Augusztus 03. 13:00, vasárnap | Helyi

Ne akkor keresd a megoldást, amikor már lángol a konyha!

Katasztrófavédelem felhívása

2025. Augusztus 03. 09:00, vasárnap | Helyi

Megszüntetik a lejárt sírhelyeket a szili temetőben

Felhívás

2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi

Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt

Nyugtalanláb-szindróma