Hírek
2019. November 21. 15:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok
Utánpótlás és generációváltás a vállalkozások világában
A vállalkozói életforma népszerűsítéséről tartott konferenciát az Ipartestületek Országos Szövetsége csütörtök délelőtt.
Németh László, az IPOSZ elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy e tekintetben együtt dolgoznak a Hanza-Parlamenttel, amellyel a 25 éves tagság alatt már számos közös projekt valósult meg. Jelenleg pedig az új vállalkozások támogatásán és a vállalkozások átadásának kérdésén dolgoznak együtt. Az elnök ezzel kapcsolatban üdvözölte az új KKV-stratégiát, valamint az új szakképzési törvényt. Németh László emellett kiemelte, a hazánkba érkező külföldi munkavállalók továbbképzése is nagy hangsúllyal bírhat a jövőben. Ez utóbbi gondolatot húzta alá Jürgen Hogeforster is a Hanza-Parlament elnöke, aki elmondta, hogy az utánpótlás jegyében új célcsoportokat kell keresni, amely során a külföldiek mellett a nőkre és a fiatalokra is nagyobb figyelem irányulhat.

Solti Gábor, az IPOSZ oktatási igazgatója aláhúzta, hogy a felnőttképzés arányát is növelni kell. Ebben az IPOSZ is segíthet, amely immár képzési intézményként is működik. Solti Gábor elmondta, jelenleg a vállalkozások alapításával és a vállalkozások átadásával kapcsolatban szerveznek képzéseket, melyekben nagy hangsúlyt kapnak a Hanza-636Parlament által kidolgozott és már működő módszerek, melyeket a hazai viszonyokhoz adaptáltak.
A konferencia során a hallgatóság két előadáson keresztül is bepillantást nyerhetett az utódlás kérdésébe: Kovács Miklós, Kossuth-díjas kékfestő büszkén számolt be arról, hogy immár unokája Kovács Mária vezeti sikeresen műhelyét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 04. 10:00, szombat | Belföld
Társadalmi egyeztetés indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról
Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a kormány honlapjáról érhetők el.
2026. Július 04. 08:56, szombat | Belföld
Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét
A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
