Városlista
2025. december 28, vasárnap - Kamilla

Hírek

2016. December 23. 17:00, péntek | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Vádat emelnek a kónyi fiú ellen veszélyeztetésért és rongálásért

Vádat emelnek a kónyi fiú ellen veszélyeztetésért és rongálásért

Kővel dobott meg egy mozdonyt

A Csornai Rendőrkapitányság vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése és rongálás bűntett, megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 17 éves fiatal ügyében.

A rendőrségre 2016. augusztus 12-én 21 óra 40 perckor érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes a kónyi vasútállomáson a Csorna felé haladó vasúti jármű mozdonyának szélvédőjét kővel megdobta. A mozdony szélvédőüvege a kő becsapódásakor betörött, melynek következtében a vasúti jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

A járőrök rövid idő alatt a helyszínre érkeztek ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd 22 óra 5 perckor a helyi sportpályán igazoltattak egy fiatalt, aki összefüggésbe hozható volt a bűncselekménnyel. Az intézkedők a fiút elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Csornai Rendőrkapitányság az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 27. 13:55, szombat | Helyi

Véradás a Rábaközben

Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.

2025. December 26. 10:00, péntek | Helyi

Sokan szeretik, sokan utálják, mit kell tudni a szilveszteri tűzijátékról?

Ezek a legfontosabb tűzijáték szabályok, petárdázni továbbra is tilos.

2025. December 25. 10:00, csütörtök | Helyi

Boldog karácsonyt!

Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.

2025. December 24. 15:00, szerda | Helyi

Az ünnepek alatt is biztonságban

A katasztrófavédelem felhívása