Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2018. Április 04. 10:25, szerda | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Vádat emelnek a vasúti biztonsági őrt lefejelő férfi ellen

Vádat emelnek a vasúti biztonsági őrt lefejelő férfi ellen

A biztonsági őrök és a rendőrök a helyszínen elfogták.

A nyomozás adatai szerint 2017. november 12-én 22 óra körül, a győri vasútállomás 1-es peronjánál, előzetes szóváltást követően, egy 23 éves fiatal lefejelte az ott dolgozó biztonsági szolgálat munkatársát. A sértett elmondta, hogy az öltözőből ment kifelé, amikor összetalálkozott egy kiabáló, hőbörgő fiatal férfival. Rászólt, hogy hagyja abba a viselkedését, mire a fiatalember lefejelte, majd elfutott. A biztonsági őr mögött haladó munkatársak az elkövető után futottak és a vasúton tartózkodó rendőrök segítségével elfogták a férfit, majd a járőrök előállították őt a rendőrkapitányságra. A sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban a szakértői vélemény alapján a bántalmazás módja és irányultsága alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is, ezért a 23 éves helyi lakost súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Győri Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.

2026. Március 17. 13:00, kedd | Helyi

Történelmi időket élünk, mi vagyunk a többség

Bóna Szabolcs a Nemzeti Menetről

2026. Március 17. 09:00, kedd | Helyi

A Csornai ÖTE nyerte az év önkéntes tűzoltó egyesülete címet

Két rábaközi kitüntetettje volt az országos ünnepségnek.