Hírek
2018. Február 03. 09:25, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Vízügyi és tűzvédelmi előadásokat tartottak fiatal gazdáknak
Az egész megyéből érkeztek Kónyba.
Február elsején a Kónyi Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központban tartottak előadást a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízügyi és a tűzvédelmi hatósági szakterületén dolgozó munkatársai.
A megye egész területéről érkezett érdeklődők először tájékoztatást kaptak a vízügyi-és vízvédelmi hatóság hatásköréről, majd a 2018. január 01. napját követő legfontosabb ágazati és eljárásjogi jogszabályi változásokról. A vízügyi szakemberek felhívták a figyelmet a vízjogi engedélyezési eljárásra, az öntözésre és a vízkészletjárulékot érintő előírásokra is.
Ezt követően Varga Tibor tűzoltó őrnagy a mezőgazdaságot érintő tűzvédelmi szabályokat ismertette. Felhívta a figyelmet többek között az aratás során betartandó szabályokra, az éghető anyagok megfelelő tárolási előírásaira, a szabadtéri tüzek megelőzésével kapcsolatos feladatokra, valamint a kül- és belterületen történő növényi hulladék égetésének lehetőségeire. Az előadás során kiemelte a változó eljárási szabályokat, a hatósági és szakhatósági eljárások során felmerülő gyakorlati ügyintézési problémákat is. A fórum záró részében a szakemberek a gazdák felmerülő kérdéseire is válaszoltak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 09:00, hétfő | Helyi
Új kártevő rovar érkezhet Magyarországra
Terjed a japán cserebogár
2026. Február 22. 19:00, vasárnap | Helyi
Az erdő sokkal több mint fa
Természetközelibb erdőkezelést!
2026. Február 22. 16:00, vasárnap | Helyi
Hol lesz a héten véradás a Rábaközben?
Egyetlen véradással három beteg emberen segíthet.
2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Helyi
Hogyan lehet az erdőt közelebb hozni a diákokhoz?
Fenntarthatósági témahét pályázat iskoláknak.
