Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Képek | Sport

Az "öreg-öregfiúk" találkoztak Szanyban

2016-06-05 13:24:54

Több mint hat éve egy ötlet lángra kapott Szilban, ahol az egyesület 75 éves jubileumát ünnepelték. Erre meghívást kaptak az idősebb labdarúgók több községből. Az esemény folytatása átgondolásra került és Szil, Szany, Vág, Rábaszentandrás időseb labdarúgói rendszeressé tették a találkozást. Minden évben más-más község volt a vendéglátó és most a hatodik alkalommal Szany került sorra.
Csodálatos dolog, hogy sok esetben a sportbarátság 30-40 de még 50 évre is visszanyúlik. Ritka az az öröm, szeretet, egymás megbecsülése, mely a találkozásokkor és a búcsúzásokkor egyaránt megtörténik. Ölelkezések, vállveregetések tömkelege teszi emberivé, barátságossá az egész rendezvényt a mérkőzéstől, a baráti elbeszélgetésektől, emlékek felidézésétől, vacsorától az éjszakába nyúló mulatozásig.
A mostani alkalommal 44 fő vett részt a rendezvényen, akiket a megnyitáskor az Illés együttestől felhangzó „újra itt van a nagy csapat” slágerrel köszöntöttek a házigazdák.
A mérkőzést a Szany-Vág vegyes csapata 6:1-es nyerte a Szil-Rábaszentandrás vegyes csapata ellen. De senki nem volt szomorú, mert ezen a találkozón nem a mérkőzés volt a legfontosabb és az eredmény hamar feledésbe merült. Az ízletes vacsora után sokféle itallal volt lehetséges a szomjúságok oltása.
Az est fénypontja az volt, amikor Rugli Béla „harmonikakirály” megjelenése után majdnem másnapra átnyúló szuperlatívuszokkal mérhető maratoni nótázás kezdődött.
A láng tovább lobog, a mostani rendezvény sikere garantálja a további folytatást melyre a meghívást a vágiak be is jelentették a résztvevőknek.
Nagy örömünkre szolgál, hogy általában minden faluban támogatják a rendezvényt megbecsülve a hajdani aktív labdarúgók múltját. Így volt ez Szanyban is. A Szany SE, Szanyi Vadásztársaság, Sobori Vadásztársaság, a Gábor büfé, a szanyi Hujber pékség, a Família CBA, Varga Csaba, Pető Tamás pályagondnok a mesterszakács Szíjártó Zsolt és Rugli Béla zenész mind, mind kellett az ütősre sikerült rendezvényhez. Mindenkinek köszönet érte.
A már korábbiakban kialakult jelmondatunk „egy életen át sportbarátok a rábaszentandrási, szanyi, szil, vági öregfiúk” alapján a találkozó 2017-ben Vágon folytatódik olyan kívánsággal kiegészítve, hogy valamennyien találkozhassunk!

Az
Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az Az