Napi menük | Vendéglátás, gasztronómia
Garta Vendéglő
9330 Kapuvár, Rákóczi utca 32.
GARTA VENDÉGLŐ
sok szeretettel várja kedves vendégeit!

Vendéglőnk története
Vendéglőnk, Kapuvár gartai városrészén, a Szent Sebestyén templom szomszédságában található. Garta régen önálló település volt, ezért kapta vendéglőnk ezt a nevet.
Sok év szakmai tapasztalata után, régi álmunk vált valóra, amikor feleségemmel, 2001-ben megnyitottuk éttermünket. Ő szakács végzettséggel az ételek felelőse. Szívét-lelkét, de még az alapanyagokat is olyan bőséggel teszi az ételbe, hogy férfiak számára is kihívás egy egész adag elfogyasztása.
Éttermünk specialitása, a "Szepi kedvence", mely vendégeink kedvence lett.
Jöjjön el, próbálja ki Ön is!Étlapunkon a hagyományos és tájjellegű ételek egyaránt megtalálhatóak.
Igazi családi vállalkozás a miénk, hisz 3 lányunk közül, ketten már velünk szolgálják vendégeinket.
2007 tavaszán bővítettük az épületet, s most az egybenyitható praktikus tolófal segítségével pillanatok alatt igény szerint tudjuk átváltoztatni az étterem elrendezését. Így, akik az a la carte éttermi részben nyugodtabban, ráérősen étkeznének, vagy utána beszélgetni, szeretnének, azok is szívesen látott vendégeink.
Hétvégenként általában, de kérésre bármikor élőzenével tesszük kellemesebbé a szórakozást. Az étteremhez tartozó nagyméterű parkolónkban autóbuszok számára is van hely.
Legyen a Vendégünk! Próbáljon megbirkózni a hatalmas adagokkal! Látogasson el Kapuvárra, jöjjön el a Garta vendéglőbe, ahol mindig szeretettel és finom ételekkel várjuk:
Szalai Jóska és családja

49. heti ajánlat
-
Hétfő
Leves: Paradicsomleves (1, 3, 4)
A menü: Tarhonyás hús, káposztasaláta (1, 3, 4) 1900 Ft
C menü: Olaszos, fűszeres csirkemell, tésztával (1, 2, 3, 4) 2100 Ft
B menü: Csontleves cérnametélttel (1, 3, 4) Rántott borda (1), Rántott sajt (1, 2), Rántott máj (1), Cigánypecsenye, Rántott csirkemell (1) Párolt rizs körettel 2000 Ft
Extra menü (H-P): Májgaluskaleves (1, 2, 3) Cordon Bleu (1, 2) vagy Hansági göngyölt vegyes körettel (1, 2) 2200 Ft
-
Kedd
Leves: Csirkeraguleves (1, 3, 4)
A menü: Tejfölös burgonyafőzelék, fasírozott (1, 2, 3, 4) 1900 Ft
C menü: Sztoganoff csirkemell, galuska (1, 2, 3, 4) 2100 Ft
B menü: Csontleves cérnametélttel (1, 3, 4) Rántott borda (1), Rántott sajt (1, 2), Rántott máj (1), Cigánypecsenye, Rántott csirkemell (1) Párolt rizs körettel 2000 Ft
Extra menü (H-P): Májgaluskaleves (1, 2, 3) Cordon Bleu (1, 2) vagy Hansági göngyölt vegyes körettel (1, 2) 2200 Ft -
Szerda
Leves: Burgonyaleves (1, 3, 4)
A menü: Rántott tengeri hal, rizs, tartármártás (1, 2, 3, 5) 1900 Ft
C menü: Pirított csirkemáj, tarhonya (1, 3, 4) 2100 Ft
B menü: Csontleves cérnametélttel (1, 3, 4) Rántott borda (1), Rántott sajt (1, 2), Rántott máj (1), Cigánypecsenye, Rántott csirkemell (1) Párolt rizs körettel 2000 Ft
Extra menü (H-P): Májgaluskaleves (1, 2, 3) Cordon Bleu (1, 2) vagy Hansági göngyölt vegyes körettel (1, 2) 2200 Ft -
Csütörtök
Leves: Csontleves, betűtésztával (1, 3, 4)
A menü: Bojtárpecsenye, rizs (1, 3, 4) 1900 Ft
C menü: Cotlet Perinet, hasáb (1, 2, 3, 4) 2100 Ft
B menü: Csontleves cérnametélttel (1, 3, 4) Rántott borda (1), Rántott sajt (1, 2), Rántott máj (1), Cigánypecsenye, Rántott csirkemell (1) Párolt rizs körettel 2000 Ft
Extra menü (H-P): Májgaluskaleves (1, 2, 3) Cordon Bleu (1, 2) vagy Hansági göngyölt vegyes körettel (1, 2) 2200 Ft -
Péntek
Leves: Jókai bableves (1, 2, 3, 4)
A menü: Krumplistészta, uborka (1, 3, 4) 1900 Ft
C menü: Sokmagvas csirkemell, rizi-bizi (1, 3) 2100Ft
B menü: Csontleves cérnametélttel (1, 3, 4) Rántott borda (1), Rántott sajt (1, 2), Rántott máj (1), Cigánypecsenye, Rántott csirkemell (1) Párolt rizs körettel 2000 Ft
Extra menü (H-P): Májgaluskaleves (1, 2, 3) Cordon Bleu (1, 2) vagy Hansági göngyölt vegyes körettel (1, 2) 2200 Ft -
Szombat
Leves: Húsleves tésztával (1, 3, 4)
A menü: Bakonyi csirkeragu, rizi-bizi (1, 3) 1900 Ft
B menü: Csontleves cérnametélttel (1, 3, 4) Rántott borda (1), Rántott sajt (1, 2), Rántott máj (1), Cigánypecsenye, Rántott csirkemell (1) Párolt rizs körettel 2000 Ft
Extra menü (H-P): Májgaluskaleves (1, 2, 3) Cordon Bleu (1, 2) vagy Hansági göngyölt vegyes körettel (1, 2) 2200 Ft
kapcsolat
- Cím: 9330 Kapuvár, Rákóczi utca 32.
- Telefon: 06-96/242-555
- Mobil: 06-30/233-9098
- Web: http://www.garta.hu
