Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. December 10. 16:00, hétfő | Helyi

Közlekedési káosz épült Csornán csaknem 200 millióból

Közlekedési káosz épült Csornán csaknem 200 millióból

Minden métere 100 ezer forintba került.

A múlt héten csütörtökön és pénteken is közzétettünk egy-egy hivatalos sajtóközleményt, amelyek szerint elkészült Csornán két kerékpárút szakasz. Az csak apróság, hogy egy kerékpárutat (vasútállomástól a Rákóczi iskoláig) miért kell két egymás utáni napon külön átadni két kerékpárútként. A cikkeinkben a hivatalos projekt záró sajtóközleményt tettük közzé az azokhoz kapott fotókkal. A cikkek heves reakciókat és kommenteket váltottak ki a Facebook-on, ezért úgy döntöttünk, végigjárjuk a kerékpárutat. Meglepő tapasztalatokkal gazdagodtunk.

A hivatalos sajtóközleményekből kiderült, hogy az egyik szakaszt (vasúttól a Mártírok teréig) 130,9 millió forintból építették, a másik szakasz (Szent István tér-Rákóczi iskola) pedig 60 millió forintba került. Ez 190,9 vagyis majdnem 200 millió. A távolság (lemértük) 1,9 km. Sikerült 100 millió Ft/km áron, kerékpárutat építeni. Vagyis 100 ezer Ft-ért méterét! Lássuk, mit "kaptunk" ezért a pénzért.

Az első tanulság, hogy ez tán nem is kerékpárút, hanem nehezített, emelt szintű KRESZ pálya. A kerékpáros sávok követhetetlen összevisszaságban változnak. Egy szakaszon egymás mellett az úton a két kerékpáros sáv, de például az Ifjúság lakótelepen az út két szélén haladnak a kerékpáros sávok. Azt nehéz megmondani, hogy a "kétirányú" Ifjúság lakótelepen hogy férnek majd el az autók egymás mellett úgy, hogy nem mennek rá a kerékpárútra. Van olyan szakasz is, ahol a járdán halad a kerékpárút. Ott is van egymás melletti haladó két kerékpáros sáv, és olyan is, hogy szétválnak a sávok az út melletti járdákon. Mindezeknek a következménye, hogy több kereszteződésben is értelmezhetetlen táblaerdő fogadja a közlekedőket.

Ez a kuszaság nem csak a gyalogosok és kerékpárosok, hanem az autósok életét is meg fogja keseríteni. Az egyik legszebb gyöngyszem az új csornai találmány: a kétirányú egyirányú utca. Az Erzsébet királyné utca szervizútját középen ellentétes irányban egyirányúsították. Az iskola előtt kialakított aszfaltozott bejárótól északra a városközpont felé, délre pedig a vasút felé egyirányú az utca. Hogy ne legyen olyan egyszerű, a középső szakasz az Erzsébet királyné utca 72. számtól az iskoláig kétirányú. Ugyanitt kissé nehezen értelmezhető az a parkoló, amelyben a maximális tartózkodási idő 5 perc (!). Ezzel még nincs vége az autósok szívatásának. A szervizút posta előtti bejárata egyirányú, onnan behajtani tilos. A behajtani tilos táblát úgy sikerült elhelyezni, hogy a városközpont felől az útról autóból nem látható, mert az úttal párhuzamosan helyezték el. Sovány vigasz, hogy a Poncichter vendéglőből kilépve kiválóan látszik.

A kerékpárút vonalvezetése is érdekes. Több helyen váratlan ívek és kanyarok teszik próbára a kerékpárosok figyelmét.

A Szent István téri kereszteződés a plébánia és a zeneiskola között mai formájában értelmezhetetlen. Nem tudni, melyik irányú forgalomnak merre kellene haladnia. Ott jártunkkor ezt egy kerékpáros a maga legegyszerűbb módján meg is oldotta, átlósan átkerekezett a körbefestett kereszteződésen.

Egészen váratlan műszaki ötlet a Rákóczi iskolánál a kerékpárutat nekivezetni az útpadkának. Ott szintén megfejthetetlen, hogy kinek merre kell haladnia. Hosszú vizsgálódás után feltűnt, hogy az iskola előtti járda is kerékpárút lett, bár ezt csak egy tábla jelzi, útburkolat jel nem. Azt azonban nem sikerült megfejteni, hogy a Szent István tér felől a kerékpársávon érkezők hogy jutnak át erre a szakaszra, miután nekihajtottak az útpadkának.

Zavarba ejtőek azok a műszaki megoldások is, ahol egyszerűen csak leaszfaltoztak egy csíkot a sártenger közepén mindenféle szegély nélkül. Ilyet találhatunk a posta előtt és a Rákóczi előtt is.

Nem irigyeljük az Erzsébet királyné utca és a Köztársaság utca némely szakaszán élőket. Ezeken a helyeken úgy oldották meg a kerékpárutat, hogy megszüntették a kapubeállókat, volt, ahol térburkolatos parkolót szedtek fel. Az ott lakók, vagy az érintett üzletek tulajdonosai, vásárlói már nem állhatnak meg itt autójukkal, vagy ha igen, elfoglalják a kerékpárutat. (Több példát is láttunk erre)

Akárhol álltunk meg fotózni, az arra járók szinte kivétel nélkül sorolták problémáikat és panaszaikat az új forgalmi renddel kapcsolatban. Az a baj, hogy ezeket a problémákat a megszokás nem orvosolja. Ezek folyamatosan zavaró körülmények lesznek. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy akár évek múlva az emberek érteni fogják, és szabályosan használják a néha szétváló, néha megszűnő, majd újra kezdődő, majd újra egymás melletti kerékpáros sávokat.

Ezt sikerült kihozni 200 milióból. Ez az összeg még akkor is brutálisan magas lenne, ha a kerékpárút nyomvonal vezetése ésszerű és következetes lenne. Amit kaptunk, az biztos nem kerülhetett 200 millióba, még akkor sem, ha kétség sem férhet hozzá, ezt az összeget hiánytalanul ki fogják érte fizetni. Minden méterért 100 ezer forintot.

Végül egy utolsó felvetés. Kiadtak két sajtóközleményt is, hogy elkészült a kerékpárút. Ha ez a végleges állapot, és tényleg elkészült, az maga a katasztrófa. Ha még nem kész, miért hirdetik két sajtóközleményben, hogy elkészült? A kerékpárút még láthatóan nincs kész. Csapdaként várják a bicikliseket az aszfaltból kivágott négyszögek az aknák felett. Reméljük, amit ezután csinálnak vele, az nem rontani, hanem javítani fog a jelenlegi helyzeten. Például haladási irányokat egyértelműen mutató útburkolati jeleket festenek. A felsorolt valós problémák nagy többsége már nem javítható. A cikkünkhöz képgalériát is csatoltunk, mert ismerve az önkormányzat érvelés technikáját, minden felvetést helyszíni fotókkal dokumentáltunk.

Címkék: csorna, kerékpárút

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:00, szombat | Helyi

Milyen ügyeket intézhet a Pannon-Víz Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán keresztül?

Gyors és kényelmes ügyintézés telefonon.

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!

2024. Április 19. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2024. Április 19. 09:00, péntek | Helyi

Vezetéstechnikai hibák, ráfutásos balesetek!

Baleset-megelőzési tanácsok szakértőktől.