Városlista
2025. október 24, péntek - Salamon

Hírek

2013. Március 25. 13:00, hétfő | Helyi
Forrás: Kapuvár Castrum SC

Az első kapuvári kick box arany

Az első kapuvári kick box arany

Esztergomban versenyeztek a kapuvári kick boxosok.

2013. március 23-án Esztergomban rendezték a 4Fight Kupa II.fordulóját. A kapuvári Castrum SC három versenyzővel és egy bíróval képviseltettemagát az eseményen. A nap kétórás kocsiút után a mérlegeléssel kezdődött. Ezután edzői megbeszélés, majd a megnyitó következett.

A versenyt semi és light contact szabályrendszerrel kezdték, így kezdetét vette az órákon át tartó várakozás. Körülbelül délután4 órakor elkezdődtek a Low kick mérkőzések, ahol Molnár Sándor vezetőbíróként debütált, és 4 mérkőzést vezetett.

Nagyon vártuk már Simon Ádám mérkőzését, aki low kick szabályrendszerben, -91kg-ban versenyzett. Ádám küzdelmes mérkőzésen végül pontozással győzött, így aranyéremmel térhetett haza. Ezután következtek a kick-light küzdelmek, ahol két női versenyzőnk - Jakabné Szabó Ágnes és Molnár Noémi Lili - is először lépett a pástra. Noémi eredetileg juniorok között indult volna, ám itt nem akadt ellenfele, így Ágneshez hasonlóan a felnőttek között, -60 kg-os súlycsoportban indult. Elsőként Ágnes lépett pástra,és egy kemény mérkőzésen tisztességesen helyt állt a későbbi győztessel szemben. Ezután Noémi következett,aki ugyan jól dolgozott,és az utolsó pillanatig küzdött, nem tudta megnyerni a mérkőzését. Végül azonban bronzérmes lett, így klubunk két éremmel és sok tapasztalattal gazdagodott.

A hosszú felkészülés és a kemény edzések meghozták az eredményt és sikerült jól teljesítenünk. Felkészítők : Molnár Sándor és Soós István.

Molnár Sándor


Címkék: kapuvár, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 24. 16:00, péntek | Helyi

Akrobatikus Rock and Roll Csornán

Szeretsz ugrálni, pörögni, forogni?

2025. Október 24. 13:00, péntek | Helyi

Hétvégi programok a Rábaközben

Hova menjek? Mit csináljak?

2025. Október 24. 09:00, péntek | Helyi

A Nyugdíjas Akadémia őszi előadásai Csornán

6 előadás

2025. Október 23. 16:00, csütörtök | Helyi

A vérellátás nem megy szünetre!

RedSaturday országos véradónap – október 25.