Hírek
2013. Június 24. 16:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MSZP Csornai és Kapuvári Szervezete
Gyopáros Alpárnak nem osztottak lapot

Mi a tanulsága a megyében tartott kormányülésnek?
Közös nyilatkozatot adott ki a Magyar Szocialista Párt Csornai és Kapuvári Szervezete a múlt heti kormányüléssel kapcsolatban.
Múlt héten Fertődön ülésezett a kormány, és a megye kormánypárti politikusai ez alkalomból a Vezér elé járulhattak. Jó feudális szokás szerint mindenki kérhetett valamit, amit az „uralkodó” kegyesen meg is ígért. Ki egy sportcsarnok, ki egy új út, ki egy elkerülő út megépítésére kapott ígéretet, úgy látszik, mindenről egy személyben a vezér dönt.
Persze ilyenkor nem szólhat mindenki, csak az egyenlők között a legegyenlőbbek. Hiába kerestük, nem találtuk a Rábaköz fejlesztésére vonatkozó ígéreteket. Nem tudjuk, hogy Gyopáros Alpár, vagy a Rábaköz nem fontos a fidesznek? Ha a képviselőnek nem jutott eszébe semmi, amit kérhetett volna kormányfőtől, néhány problémára szeretnénk emlékeztetni. Most elmarad a Csornát elkerülő 85-ös főút megépítése. Lassan egy éve bezárták, és felszámolás alatt áll a „stratégiailag kiemelt jelentőségű”-vé minősített kapuvári húsgyár, aminek a kiemelt jelentőségéből az elbocsátott dolgozók még semmit nem érzékeltek. A hangzatos munkahely teremtési ígéretek ellenére csak hitegetésnek bizonyult a két éve nagy csinnadrattával bejelentett csornai napelemgyár blöffje.
Mi rábaköziek csak annyit kaptunk kormány látogatásából, hogy egy nap kétszer leállították a városaink forgalmát, hogy a fontos emberek akadálytalanul átszáguldhassanak rajtuk. Így nekik nem is hiányzott az elkerülő Csornánál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 16:00, csütörtök | Helyi
Az Európai Unió támogatja a Vilmos parki fejlesztést Csornán
Projekt leírás
2025. Augusztus 21. 13:00, csütörtök | Helyi
Heti állásajánlatok a Szuperinfóból
Találj magadnak új munkahelyet!
2025. Augusztus 21. 09:00, csütörtök | Helyi
Eboltás Kapuváron
Az ebek veszettség elleni védőoltása kötelező.
2025. Augusztus 20. 16:00, szerda | Helyi
Iskolakezdési támogatás Szilban
A támogatást igényelni kell.