Hírek
2024. November 13. 13:56, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Harmadik hely az Évzáró Zemplén ralin
2024 utolsó ORC futamát rendezték Szerencs központtal, ahol ismét Pásztor Tomi diktálta Kronome Ákosnak az itinert.
Az első versenynapra kilenc gyorsot kellett teljesítenetek. Nektek sikerült, és sajnos sok sporttársatoknak nem. Ennyire nehéz szakaszok voltak?
- Igen, nem volt egyszerű. Érdekes volt, hogy nem igazán találtunk tapadást az úton, annak ellenére, hogy nagyjából száraz útfelületen versenyeztünk. Találkoztunk némi páralecsapódással az úton. Ez ilyenkor természetes, de ez kiszámíthatatlanná tette a szakaszokat.
Az első nap voltak-e ismerős szakaszok számodra, ha igen előnyt jelentett-e számodra?
- Mindegyiken autóztunk már valamilyen formában, nem voltak idegenek számunkra.
Volt-e kedvenc gyorsot az első nap?
- A Fony-Óhuta az egyik kedvencünk itt.
Az első versenynap több gyorsot is megnyertetek, viszont másnap már kiengedtetek?
- Az első napi kiesésünk technikai hiba miatt nem hiányzott. Sajnos ez van, ez technikai sport, és nem akartuk feladni a küzdelmet. Másnap a szuperrally miatt csak célba szerettünk volna érni, és jó érzéssel zárni ezt az évet.

Vasárnap reggelre óraátállítás volt, és picivel jobb idő fogadott reggelre titeket. Milyen volt az Aranyosi-völgy - Erdőbénye éhgyomorra?
- Itt volt a legtöbb pára az úton, ami nem igazán száradt fel. Nem lehetett kiszámítani, hol milyen lesz.
Mezőzombor - Mád /2 - Power Stage gyors megjött az étvágy?
- Szerintem ezen senki nem spórolt...
Ha újra rajtolhatnál mit tennél és miért másként?
- Igazán nem csinálnánk mást, remélem elkerülne a műszaki hiba.

Az Éves Bajnokságban hol végeztetek?
- A kategória második helyén végeztünk, szoros volt az egész év!
Gratulálunk a Többieknek!
Köszönjük a Partnerünknek az együttműködést, és a Kis Csapatunknak a munkát. Mentes És Társai Kft., Valkai Jani, Kronome Zoli, Keindl János.

Fotó: Hajóka SportFotó
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.
