Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2012. Január 09. 08:53, hétfő | Helyi sport
Forrás: Hanyi Táltoscsikók Egyesület

A farádi íjászverseny eredményei

A farádi íjászverseny eredményei

Nagy érdeklődés mellett harmadízben került megrendezésre a HANYI TÁLTOSCSIKÓK Egyesület már hagyományossá vált „Évköszöntő” íjászversenye a farádi lovaspályán.

Mondhatni a régió egész területéről, de még külföldről is jelentkeztek, köztük sokan olyanok, akik rendszeres résztvevői a Táltoscsikók versenyeinek.
A szervezők nagy örömére sok olyan íjász is érkezett, akik most először vettek részt az Egyesület által szervezett megmérettetésen.
Kocsis Gábor egyesületi tag köszöntötte a megjelenteket és ismertette a verseny tudnivalóit.
A rendezvényt Szalay Zoltán Farád Község Polgármestere nyitotta meg.A falu elöljárója örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal megjelentek az eseményen, valamint az Egyesület tevékenységét méltatta, majd minden résztvevőnek sikeres versenyzést kívánt.
Hatvanöt tradicionális íjász 12 változatos célnál mérhette össze tudását, kitartását és ügyességét a három órás vetélkedőn.
Az évszakhoz képest kitűnő időben, nagyon jó hangulatban telt el a nap.
Ebédre finom babgulyást főzött Élő Imre és felesége, Margit, amit a jelenlévők jó étvággyal fogyasztottak el.
Gyermek, ifjúsági és felnőtt női - férfi kategóriában hirdettek győzteseket, akiknek egyedi, e versenyre készített trófeákat adott át Csombók Imre az Egyesület elnöke.

A legeredményesebb és díjazott íjászok:
Gyermek korosztályban:
1. helyezett Zsigó Dávid 70 pont
2. helyezett Koczor Martin 54 pont
3. helyezett Bujáki Bálint 48 pont
Legeredményesebb kislány különdíj:
Csombók Nikoletta 31 pont

Ifjúsági korosztályban:
1. helyezett Kiss Georgina 62 pont
2. helyezett Homor Ádám 54 pont
3. helyezett Ladányi Bálint 44 pont

Felnőtt női kategóriában:
1. helyezett Zsigóné Szakáll Andrea 80 pont
2. helyezett Józsa Krisztina 48 pont
3. helyezett Nyúl Istvánné 29 pont

Felnőtt férfi kategóriában:
1. helyezett Kovács Zsolt 108 pont
2. helyezett Oross István 105 pont
3. helyezett Nagy Zsolt 96 pont

Senior íjász különdíj: Völgyi Gyula
Legifjabb íjász különdíj: Csombók Barna

Minden versenyzőnek köszönjük a részvételt és külön gratulálunk a kitűnően teljesítőknek !

Címkék: Farád

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 10. 10:00, szerda | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump: az Iránnal zajló tárgyalások végső szakaszukba értek

Donald Trump szerint az Iránnal zajló tárgyalások végső szakaszukba értek, akár napokon belül aláírható a megállapodás.

2026. Június 10. 09:00, szerda | Helyi

Háromnapos fogathajtó verseny Veszkényben

2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld

OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot

Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.