Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2020. Március 03. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: Inforábaköz

Segítsünk, hogy legyen csornai szereplője az Arénában az iskolás István a király előadásnak!

Segítsünk, hogy legyen csornai szereplője az Arénában az iskolás István a király előadásnak!

Drukkoljunk és segítsünk Haszonics Anettnak!

A csornai Haszonics Anett a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium 9. évfolyamos tanulója. Jelentkezett a Iskolás István zenés színházi tehetségkutató versenybe Réka és Gizella szerepére. A versenyre 6-16 év közötti gyerekek jelentkezhettek. A verseny nyertesei Budapesten az Arénában adhatják elő majd az István a király című darabot.

Anett a Rábaközből, illetve a megyéből egyedül jelentkezett ebbe a versenybe. Egyik álma, hogy bekerüljön ebbe a produkcióba, de ehhez kéri a Rábaközben élők támogatását is, hogy valóra tudja váltani az álmát, illetve meg tudja mutatni a tehetségét! Anett számára nem idegen a színpad. Sokan látták már őt a Madách Színház több darabjában: Mary Poppins, Bolyongók, Rocksuli, Liliomfi.

Úgy tudnak segíteni Anettnak, ha a lenti linkekre kattintva 10 pontos szavazattal támogatják. Anett azt kéri, hogy mind a két linkre küldjenek szavazatot, mivel nem tudja, melyik szerepre, Réka vagy Gizella szerepére sikerül bekerülni.

Szívesen segítünk mi is az Inforábaköz ezen cikkével Anettnak, és arra kérjük olvasóinkat, hogy szavazzanak mindkét szerepben Anettra, majd a szavazás után a linkeket osszák meg ismerőseiknek is, őket is szavazásra buzdítva. Minél szélesebb körben értesüljenek erről a szavazásról.
Drukkoljunk és segítsünk Anettnak!

https://www.iskolasistvan.hu/szavazas/131

https://www.iskolasistvan.hu/szavazas/130

Az első szavazási kör eredménye alapján minden szerepre a három legtöbb szavazatot kapó jelentkező kerül be. Szavazni március 31-ig lehet. Előre is köszönjük mindenkinek a támogatását! Az itt élő emberek segítsége, támogatása nélkül nem tudna bejutni a verseny következő fordulójába.

Más módon is tudjuk segíteni Anettet. 2020. április 18-án szombaton este 19 órakor a csornai Művelődési Központban Haszonics Anett támogatására jótékonysági musical- és operett gála lesz. Ezen az estén Anett is fellép az ismert művészek mellett. Jegyeket a csornai művelődési központban tudnak venni 3500 Ft áron. Támogatói jegyeket is lehet venni Anett édesanyjánálannak, aki nem tud eljönni, vagy még a jegy mellett is támogatni szeretné Anettet.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 16:00, csütörtök | Helyi

71 lakástűz az első negyedévben

Az 71 tűzzel érintett épület közül egyikben sem volt füstérzékelő.

2024. Április 18. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Április 18. 09:27, csütörtök | Helyi

Egy kapuvári férfi lett internetes csalás áldozata

A kapuvári nyomozók megtalálták a tettest, vádat emelnek ellene.

2024. Április 17. 16:00, szerda | Helyi

Magyarkeresztúrról eltűnt férfit keresnek a rendőrök

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.