Városlista
2024. március 28, csütörtök - Gedeon, Johanna

Képek | Közélet

Vései József könyvbemutatója Szanyban

2018-10-03 19:22:03

Szanyban a Házasságkötő teremben került sor Vései József „A KIDEKÁZOTT IDŐ” című verseskötetének bemutatására. A terem megtelt rokonokkal, ismerősökkel és barátokkal. A szerző volt általános iskolai és gimnáziumi tanárai közül is többen eljöttek. A vendégek között volt Devecseri Zoltán kortárs költő, Funtek János jegyző, Tóth Tibor igazgató. A helyi pedagógusok is megtisztelték jelenlétükkel Vései Józsefet, ami feleségének is szólt, mivel 39 évet itt tanított Szanyban. Az est háziasszonya Schöffer Tiborné, Ilike volt, aki jó érzékkel vezette le a beszélgetést, tett föl izgalmas kérdéseket. Verseket mondott maga a szerző, Tóth Zsuzsanna /Duska/ és Tóth Levente unoka. Sokak szemébe könnyeket csaltak a szülőkről írt gyönyörű versek. Majd a tréfás versek megnevették a jelenlévőket. A hozzászólók méltatták a kötetet. Balogh Miklósné, Eta néni büszkén vállalta osztályfőnökségét. Elismerően szólt Csépe Béla tanár úr és Devecseri Zoltán is. Vései József nagy szerénységgel köszönte meg mindenkinek, hogy segített a bemutató létrejöttében. A tetszését a közönség is kifejezte, sorban álltak és dedikáltattak. A család meglepetésként megvendégelte a jelenlévőket. Majd utána baráti beszélgetéssel fejeződött be a rendezvény.

Vései József könyvbemutatója Szanyban
Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban Vései József könyvbemutatója Szanyban