Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2013. Július 30. 10:00, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Újra eredménytelen lett a kapuvári húsgyár hasznosítására kiírt pályázat

Újra eredménytelen lett a kapuvári húsgyár hasznosítására kiírt pályázat

Csak a kapuvári önkormányzat pályázott, ők is csak néhány húsbolti berendezésre.

Eredménytelenül zárult a tavaly ősszel bezárt kapuvári húsgyár vagyonelemeire kiírt második pályázat is – közölte a hétfői tenderbontás után az MTI-vel Jendrolovics Pál Péter felszámolóbiztos.

Tájékoztatása szerint egyetlen elemre volt érdeklődő: a mintegy kétmilliárd forintért hirdetett vagyonból a helyi önkormányzat cége venné meg a Kapuvár belvárosában működő, a gyár leállása után általa átvett húsbolt néhány berendezését, pár százezer forint értékben.

- Több érdeklődő volt, mint az első körben, azonban úgy látszik, nagy ez a kapacitás a mai piaci bizonytalanság közepette – fogalmazott az MTI-nek a felszámolóbiztos. Közlése szerint megkeresi azt a két pénzintézetet, amelynek hitelbiztosítékként vagyonelemeket kötöttek le, hogy megtudja, kívánják-e ezeket természetben kivenni. Arról, hogy írnak-e ki harmadik pályázatot, Jendrolovics Pál Péter szerint még korai lenne nyilatkozni.

A tavaly ősszel leállt üzemet működtető Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát egy hónapja ugyanazon az áron hirdették meg, mint áprilisban: utóbbi irányára nettó 1 milliárd 611 millió forint, amiből a működéshez szükséges berendezések 595 milliót tesznek ki. A részvénytársaság tulajdonában lévő, annak telephelyén lévő Kapuvári Bacon Kft. eszközeit 452,3 millió forintért hirdették meg. A különbség csupán annyi volt, hogy most már az egyes elemekre külön is lehetett ajánlatot tenni, noha kikötötték: előnyt élvez, aki a teljes vagyont megvenné.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását.

A december eleji hitelezői tájékoztatón az hangzott el, hogy a dolgozók járandóságának teljes kifizetésére akkor van matematikai esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Ezen felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartanak nyilván. A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben.

Címkék: húsgyár, kapuvár

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 16:00, szerda | Helyi

Magyarkeresztúrról eltűnt férfit keresnek a rendőrök

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

2024. Április 17. 13:00, szerda | Helyi

A viharos szél miatt több tűzoltói beavatkozásra is szükség volt

Kidőlt fák, leszakadt faágak.

2024. Április 17. 09:00, szerda | Helyi

Hasznos közlekedési tanácsok a szeszélyes, esős áprilisi időben

Óvatosan az utakon!

2024. Április 16. 16:00, kedd | Helyi

Jótékonysági futás Kapuváron

A tűzkárt szenvedett család megsegítéséért.